Isten szeretete
(Ézsaiás könyve 43. fejezet 4. vers)
Annyit
gondolkodtam azon, hogyan is fogalmazhatnám meg, hogyan tehetném is kézzel
foghatóvá Isten szeretetét. Igéket kerestem, példákat a Gondviselő Atyáról, a
Megváltóról…
Majd
a minap meglátogattam egy rákos beteget. Míg a házához értem, kerestem a
szavakat, melyekkel bátoríthatom. Nem közhelyes, hanem a valódi reménységről
akartam vele beszélni.
Odaértem.
Lefutottuk a megszokott köröket; „hogy vagy?” „család?”… Majd megelőzve engem elkezdett
arról beszélni, milyen jó hozzá az Isten, mert még életben tartja, feladatot
bíz rá, és lelki békével ajándékozza meg.
Míg
hallgattam, figyeltem az arcát, a szemét, és bizony látszott, hogy őszintén és
komolyan gondolja, amit mond.
Hazafele
pedig megszégyenülve azon elmélkedtem, hogy lehet az, hogy egy beteg ember,
akinek nyilvánvalóan nem sok van hátra, gondolkodás és megállás nélkül csak
Jézus szeretetéről beszél; én pedig, kinek fele annyi baja sincs, gyakran
elcsüggedek…
Ez
a barátom kétségkívül teljes szívével Jézusba kapaszkodott, így számára az
evangélium több, mint puszta teológiai fogalom, az örök élet ígérete számára a
jelen létezésnek boldogsága.
„Hiszen már ebben az életben is a keresztények a Krisztussal
való közösség örömteli részesei; szemlélhetik szeretetének fényét, és
élvezhetik állandó jelenlétét.
Életünk minden egyes lépése közelebb hozhat Jézushoz, mindinkább
megtapasztaljuk szeretetét, és lépésről lépésre megközelíthetjük az örök béke
dicső honát. Azért ne vessük el Istenbe vetett bizalmunkat, hanem legyen
bizodalmunk erősebb, mint valaha!
"Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12), és
megsegít bennünket ezután is mindvégig!
Tekintsünk, mint hatalmas emlékoszlopokra, jótéteményeinek bizonyítékaira, melyeket az Úr velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezéből.
Legyenek állandóan élénken emlékezetünkben a kegyelem megannyi
tanújelei, melyekkel Isten bennünket elhalmozott; a könnyek, melyeket
felszárított; a fájdalmak, miket lecsillapított; a veszedelmek, miket
elhárított; a szükségletek, miket kielégített és az áldások, melyeket reánk
árasztott. Ezek erősítsenek zarándoklatunk hátralevő részén!” (E.G.White; Jézushoz vezető út
101.o.)
