szerda, március 05, 2014

Isten szeretete


„Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:”
(Ézsaiás könyve 43. fejezet 4. vers)

Annyit gondolkodtam azon, hogyan is fogalmazhatnám meg, hogyan tehetném is kézzel foghatóvá Isten szeretetét. Igéket kerestem, példákat a Gondviselő Atyáról, a Megváltóról…

Majd a minap meglátogattam egy rákos beteget. Míg a házához értem, kerestem a szavakat, melyekkel bátoríthatom. Nem közhelyes, hanem a valódi reménységről akartam vele beszélni.

Odaértem. Lefutottuk a megszokott köröket; „hogy vagy?” „család?”… Majd megelőzve engem elkezdett arról beszélni, milyen jó hozzá az Isten, mert még életben tartja, feladatot bíz rá, és lelki békével ajándékozza meg.

Míg hallgattam, figyeltem az arcát, a szemét, és bizony látszott, hogy őszintén és komolyan gondolja, amit mond.

Hazafele pedig megszégyenülve azon elmélkedtem, hogy lehet az, hogy egy beteg ember, akinek nyilvánvalóan nem sok van hátra, gondolkodás és megállás nélkül csak Jézus szeretetéről beszél; én pedig, kinek fele annyi baja sincs, gyakran elcsüggedek…

Ez a barátom kétségkívül teljes szívével Jézusba kapaszkodott, így számára az evangélium több, mint puszta teológiai fogalom, az örök élet ígérete számára a jelen létezésnek boldogsága.

„Hiszen már ebben az életben is a keresztények a Krisztussal való közösség örömteli részesei; szemlélhetik szeretetének fényét, és élvezhetik állandó jelenlétét.

Életünk minden egyes lépése közelebb hozhat Jézushoz, mindinkább megtapasztaljuk szeretetét, és lépésről lépésre megközelíthetjük az örök béke dicső honát. Azért ne vessük el Istenbe vetett bizalmunkat, hanem legyen bizodalmunk erősebb, mint valaha!

"Mindeddig megsegített minket az Úr!" (1Sám 7:12), és megsegít bennünket ezután is mindvégig!
 
Tekintsünk, mint hatalmas emlékoszlopokra, jótéteményeinek bizonyítékaira, melyeket az Úr velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezéből.

Legyenek állandóan élénken emlékezetünkben a kegyelem megannyi tanújelei, melyekkel Isten bennünket elhalmozott; a könnyek, melyeket felszárított; a fájdalmak, miket lecsillapított; a veszedelmek, miket elhárított; a szükségletek, miket kielégített és az áldások, melyeket reánk árasztott. Ezek erősítsenek zarándoklatunk hátralevő részén!” (E.G.White; Jézushoz vezető út 101.o.)