szerda, február 26, 2014

Hálaadás



„Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok” 
(Thesszalonikabeliekhez írt első levél 5. fejezet 18. vers)

Reggelente, épp csak megmozdulok, macskám mintha erre az apró neszre várna, már szalad is hozzám, dorombolva és dörzsölködve köszönt. Úgy tud nézni mintha azt mondaná: „De jó, hogy felébredtél!” Aztán nyávog kettőt-hármat: „Gyere, cirógass! Gyere, adj enni!”

Ilyenkor gyakran elgondolkodom azon, hogy miként lehet, hogy egy ilyen ösztönös kis állat is több hálával és kedvességgel rendelkezik, mint megannyi mogorva, pesszimista embertársam.

Hiszem, mindannyian a hála képességével születtünk, és kisgyermekként más élőlényekhez hasonlóan akár egy papírgalacsinnak is tudtunk örülni, s azzal akár órákig is eljátszani.

Nem estünk kétségbe, ha fenékre estünk, ismét felkeltünk és megtanultunk járni. Ha elmosta az eső a homokvárat, másikat építettünk. A szemétből is bunkert varázsoltunk.

De ahogy felnőttünk, valami elveszett. Nem az elesés, az megmaradt, s mivel nagyobbak lettünk, nagyobbat is esünk. Már nem a homokvárunkat, hanem egészségünket, megélhetésünket, álmainkat dönti romba az élet kegyetlen vihara. És minden rommá válik körülöttünk, miattunk.

Amit, elvesztettünk az nem más, mint a belső, lelki látásunk. Ez homályosul el annyira, hogy az új dolgokban már nem lehetőséget és kihívást, hanem akadályt látunk. Vagy annyira beszűkül, amiatt, mert csak saját magunkkal foglalkozunk, hogy eltűnik minden, ami szép és jó ebben az életben.

Jézus nem véletlen kínál fel a végidő keresztényei számára szemgyógyító kenőcsöt (Jel.3:18), hogy vegyük észre minden helyzetben mellettünk áll. S ma reggel is Ő köszönt, mikor felébredsz: „De jó, hogy felébredtél!” „Gyere, nézd milyen sok csodás dologgal ajándékoztalak meg!”

Így tehát „mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra.” (Zsid.12:1-2)