csütörtök, január 23, 2014

A bűn elleni harc stratégiája

„Tiszta szívet teremts bennem, Istenem,
és az erős lelket újítsd meg bennem!”
Zsoltárok könyve 51:12


Még most is élénken előttem van az a kép, amikor nagypapám ölébe vesz, és kérésemre Dávid és Góliát történetét meséi el. Életem első évtizedében a hős Dávid töltötte be számomra az első számú bibliai példakép szerepét. Lenyűgözött a kis fiúcska bátorsága a 3 m magas óriással szemben. Csúzlit készítettem magamnak, és papírgalacsinokkal próbáltam utánozni Dávid harcát Góliát ellen. Aztán valamikor 9-10 éves koromban hallottam egy prédikációt, ami összetörte bennem idealizált Dávid-képemet. Sokkolva hallgattam, hogy Dávid elcsábítja Uriás feleségét, Betsabét, majd hogy ki ne derüljön a turpisság, megöleti a férjet. Valamiért ez a történet kimarad a képes gyermekbibliákból. Azt már nem tudom visszaidézni, hogy mennyit értettem a „házasságtörés” fogalmából, de azt még gyerekfejjel is fölfogtam, hogy Dávid itt valami olyant tett, ami nagyon nem volt méltó Isten emberéhez.
Felnőtt fejjel sok kérdést árnyaltabban lát az ember. Most már tudom, hogy Dávid életében nem Góliát volt a legnagyobb ellenfél, sőt a legnagyobb óriás nem is kint a harcmezőn állt, hanem bent a szívében, és nem Góliátnak hívták, hanem úgy, hogy „BŰN”. Ezt a „BŰN”-t győzte le élete talán legnagyobb harcában, amikor megírta az 51. zsoltárt. A csata négy stratégiai lépésből áll:
  1. Először is Dávid nem próbálta kimagyarázni magát, hanem őszintén beismerte: „hűtlen voltam, és vétkem mindig előttem van” (5). A legjobb orvos sem tud segíteni azon a betegen, aki váltig állítja, neki kutya baja. Így van ez a bűn elleni küzdelemben is. Amíg nem vagyunk hajlandók beismerni hibánkat, Isten sem tud segíteni rajtunk.
  2. Dávid azt is belátja, hogy tette csupán csak tünete annak a betegségnek, amit a génjeiben örökölt: „bűnben születem, anyám vétekben fogant engem” (7). Be kell ismernünk, önmagunkban kevesek vagyunk a bűn elleni harcban, mert a probléma nem néhány rossz tulajdonságunkkal van, hanem génjeinkbe égetett önző természetünkkel.
  3. Dávid ezután azt kéri Istentől, bocsájtsa meg hibáit: „Rejtsd el orcádat vétkem elől, töröld el minden bűnömet!” (11). Isten bocsánata nélkül nem élhetünk fölszabadultan.
  4. Igen ám, de ha Isten meg is bocsájtja a bűneimet, attól még önző természetem mit sem változik. A szívemben lakó óriás bármikor újratámadhat. Ezért kéri Dávid, hogy Isten harcoljon helyette a belső Góliátok ellen: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” (12) Ameddig én harcolok, vereséget szenvedek; csak miután Istennek adom át a hadvezéri pálcát, van esélyem sikeresen harcolni a bűnök ellen.


Felnőtt fejjel mégiscsak azt kell mondanom, Dávid most is példaképem, de már nem (csak) a Góliátos történet miatt, hanem azért, mert megtanít küzdeni a belső óriás ellen.