csütörtök, január 30, 2014

A boldog ember

„Boldog ember az,
aki az Úrba veti bizodalmát,
nem igazodik a kevélyekhez
és az elvetemült hazugokhoz.
URam, Istenem!
Sok csodás tervet
vittél véghez értünk,
nincs hozzád fogható,
Szeretném hirdetni és elmondani,
de több annál, amit fel tudnék sorolni.”
Zsoltárok könyve 40:5-6.

Egy régi történet szerint az egyik kínai császárnak nem volt gyermeke. Így hát elhatározta, hogy a birodalmából kiválasztja a legrátermettebb fiút, örökbe fogadja és örökösévé teszi. E célból katonáival országa minden településére, minden 10 év körüli fiúnak virágmagot küldött, avval az üzenettel, hogy 1 év múlva mindenki jelenjen meg a császár előtt, és hozza el azt a növényt, amit a kapott magból nevelt. Akkor majd ki fogja választani a legrátermettebbet.
Ling is kapott egy magot. Gondosan elültette, kitette a napra és minden nap megöntözte. Teltek-múltak a hetek, hónapok, és miközben a falu többi gyereke növénye szépségéről és nagyságáról áradozott, az ő kis kaspójából még semmi sem kelt ki. Ling nemsokára gúnyolódás tárgya lett a környéken. Kinevették, amiért még egy kis csírát sem tudott kicsalni a magjából. Lingnek mindez persze nagyon rosszul esett és azon morfondírozott, hogy vajon mit csinálhat rosszul. Talán túl gyakran öntözi? Vagy inkább árnyékban kellene a kaspót tartania? Akármivel próbálkozott, sehogy sem sikerült. Sokszor már az utcára sem mert kimenni játszani, annyira szégyellte magát kudarcáért.
Végül elérkezett az a nap, amikor a birodalom gyerekeinek meg kellett jelennie a császár előtt. Ling nem akart elmenni, de az édesanyja egyre csak bíztatta:
– Fiam, neked nincs mit szégyellni! Mindent megtettél, ami tőled tellett. Az, hogy nem sikerült, nem rajtad múlott. Most azonban úgy becsületes, ha elmész a császárhoz, hiszen mindenkitől ezt kérte.
Ling nagy nehezen ráállt.
A gyermekek a császár hatalmas tróntermében gyülekeztek, és mindenki nagy növényeket tartott a kezében, szebbnél szebb virágokkal. Ling a legutolsó sorba állt, és üres kaspójával egy nagy növény mögött igyekezett elbújni, nehogy meglássák, hogy az ő magjából nem kelt ki semmi.
Kisvártatva megérkezett a császár. Szigorú tekintetével végignézett a gyerekseregen, aztán megakadt Lingen a tekintete:
– Azt a kisfiút onnan a hátsó sorból, hozzátok ide! – parancsolta meg a katonáknak. Lingnek remegni kezdetek a térdei. „Biztosan fejemet véteti – gondolta vacogva magában – amiért nincs a kaspómban semmi.” De nem volt mit tenni, a katonák már körül is fogták, és a császárhoz kísérték.
A teremben feszült csend volt, Ling pedig nem tudta leállítani térdei remegését. A császár várt pár másodpercig, majd Lingre mutatva ünnepélyesen ezt mondta:
– Bemutatom a fiamat és egyben birodalmam örökösét!
Mindenki fölhördült a teremben. Mérgesen kiabálni kezdtek:
– De hiszen neki nincs is növénye!
A császár szigorú tekintettel csendet intett.
– Egy évvel ez előtt mindenkinek főzött magot küldtem, amelyek soha nem kelhetnek ki. Ti azonban kicseréltétek a magvakat, csak hogy csalással maradjatok versenyben. Egyedül ez a fiú – folytatta Lingre mutatva – járt el becsületesen, ezért egyedül ő érdemli meg, hogy fiammá fogadjam.
És így is történt. Linget a császár fiává fogadta, majd később Kína egyik legigazságosabb császára lett belőle.


Bármi legyen is környezetünkben a trendi és a divat, mi ne igazodjunk a kevélyekhez és hazugokhoz. Ne bánkódjunk, ha a mi magunk sem kelt ki. Bízzunk abban, hogy Isten még a Kínai Birodalomnál is nagyobbal tud minket kárpótolni. Ha becsületesek vagyunk, akkor boldog emberek vagyunk.