szombat, december 21, 2013

Csak egy érv


"Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra? 
Azonképen ti is, ha érthetõ nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegõbe fogtok beszélni."

1Kor 14,8-9

Egyre erősebb és erősebb a keresztény világban a karizmatikus mozgalom. Lehet mondani, hogy egy olyan felekezetek közi jelenségről van szó, amikor a hitéletben a hangsúly a nyelveken szólás adományára terelődik. Ma ennek az ajándéknak a megnyilvánulása a szemlélődő számára a következő képen jelenik meg: A hívő személy a vallásos elragadtatás érzelmi pillanatában egyszer csak elkezd érthetetlen nyelven beszélni (titkos nyelven imádkozni Istenhez). Mivel ez a jelenség a vágy következtében, de a nyelveken szóló személy számára is meglepő módon, mintegy akaratlanul következik be, az ezt gyakorló egyházak ezt a Szentlélek, vagy más néven Szent Szellem ajándékának tekintik.

Pál korában az egyház küldetése, mint ma is, az evangélium hirdetése volt az egész világ számára. A pünkösdi csoda pontosan ezt a célt szolgálta. Habár az apostolok nem tudtak különböző nyelveket és nyelvjárásokat, Péter beszédét a nemzetközi hallgatóság a saját nyelvén, sőt dialektusában értette. Később, a Szentlélek kitöltésének bizonyítékaként ez a csoda több esetben is megtörtént, hogy alátámasztást nyerjen, hogy az evangéliumot a pogányoknak is kell hirdetni, nem csak a zsidóknak (lásd Kornéliusz és családja esetét). Amikor Pál és munkatársai munkája nyomán egyre több és több gyülekezet alakult, az új hívők vágyakoztak a Lélek ajándékának közvetlen megnyilvánulására, mégha annak a lelki megerősítésen túl nem volt nagyobb jelentősége a közösségükben. A Korinthusi levél szerint akkor is megtették ezt, ha senki sem értette mit beszélnek, így az ajándék haszontalanná vált, mint amikor az ember csak a levegőbe beszél.

Mi ebből a tanulság? A legfontosabb az, hogy Isten ajándékait mindig bölcsen, de sohasem öncélúan kell felhasználnunk. Másodszor, hogy ez az ajándék az evangélium hirdetését, annak terjedését szolgálta, tehát nem egy érthetetlen, halandzsa nyelv gyakorlásáról van szó, amit később angyal-nyelvnek keresztelünk át. Harmadszor a világnyelvek korában, amikor már szinte minden gyerek óvodás korától tanul idegen nyelveket nem az az Isten megnyilvánulásának kézzelfogható csodája, hogy nyelveken szólunk, hanem az, ha bátorsággal hirdetjük Isten örökkévaló evangéliumát (ld. Jelenések 14) az egész világ számára.

péntek, december 20, 2013

Tökéletes tudás



„Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy ítéltem, mint gyermek.  Miután pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre. Most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy ismerek majd, ahogy én is megismertettem.”
1.Korintusi levél 13. rész 11-12. vers

Egy kisgyermek leggyakoribb kérdése, hogy: ’miért’? Elmondod neki, és újra megkérdi, hogy: ’de miért’? Ekkor még türelmes vagy, megpróbálsz lemenni az ő szintjére – és magyarázol. Na, végre! Most biztosan megértette! Aztán egy fél perc múlva elhangzik újra: ’de miért’?
Ahogy növekszünk, egyre több dolgot megértünk, és elkezdünk mosolyogni, hogy is érthettük volna ezt, amikor picik voltunk? Később egyre több és több dolgot megértünk. Odáig fokozható ez, hogy valaki – ismeretéért, tudásáért – Nobel-díjat kap. Nem túl sok van belőlük a világon.
Ma reggel azon gondolkodtam, hogy nemsokára a leghíresebb Nobel-díjasnál is többet fogok tudni.
Hamarosan – hisz Jézus megígérte, hogy visszajön értünk az ég felhőiben, és magához vesz – elkezdődik egy örökkévalóságon át tartó ismeretszerzés.
Figyeld csak milyen gyönyörűen fogalmaz E. G. White a Nagy-küzdelem c. könyv 601. oldalán:
„Ott a halhatatlan lények soha nem csökkenő örömmel fogják a teremtő hatalom csodáit, a megváltó szeretet titkait fürkészni… Ott minden tehetség fejlődik, minden képesség gyarapszik. A tanulás nem fogja elménket fárasztani, és erőnket kimeríteni… Mindig új magaslatok hívogatnak, új csodák gyönyörködtetnek, új igazságokat érthetünk meg, és új dolgok serkentgetik a lélek és a test képességeit.
A világegyetem minden kincse kutatásra tárul Isten megváltott gyermekei elé… E föld lakói kimondhatatlan élvezettel osztoznak az el nem bukott lények boldogságában és bölcsességében. Megismerik tudásuk kincseit, amelyeket a végtelen korszakokon át Isten keze munkájának szemlélésével gyűjtöttek. Tisztán látó szemmel nézik a természet dicsőségét - napokat, csillagokat és naprendszereket -, amelyek kijelölt pályájukon keringenek Isten trónja körül. Mindenre - a legparányibbtól a legnagyobbig - a Teremtő neve van írva. Minden Isten végtelen hatalmát hirdeti.
És az évek, az örökkévalóság évei folyamán még káprázatosabb, még dicsőségesebb dolgok tárulnak fel Istenről és Krisztusról. Nő a szeretet, a tisztelet és a boldogság, miként a tudás is. Az ember minél többet megtud Istenről, annál jobban csodálja jellemét. Ahogy Jézus feltárja a megváltás kincseit, és a Sátánnal vívott nagy küzdelem csodálatos eredményeit, a megváltottak szívét még nagyobb áhítat tölti be, és még mámorosabb örömmel pengetik aranyhárfájukat. Tízezerszer tízezer és ezerszer ezer hang cseng össze a dicsőítés hatalmas kórusában.”
Én már alig várom, hogy ezt a végtelen tudást adó egyetemet elkezdhessem. Téged is hívlak! Ott a helyünk!

csütörtök, december 19, 2013

Miért keskeny a „keskeny út”?

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.”
Máté evangéliuma 7:13-14.

Egy történet szerint két szerzetes egy csodálatos ígéretet talált egy megsárgult régi pergamenen. E szerint a hegyekben van egy érckapu, amely egy keskeny és nehezen járható ösvényre nyílik. Az út a hegy tetején ér véget, ahol összeér a menny és a föld. Ott van egy ajtó, és aki azon benyit és átlépi küszöbét, találkozhat Istennel.
A két szerzetes rendkívül megörült az ígéretnek, hisz minden vágyuk az volt, hogy találkozzanak Istennel. Elhatározták, hogy másnap hajnalban fölkerekednek, elhagyják a kolostorukat és megkeresik ezt a titokzatos ajtót. Az út már a hegyig is hosszú és viszontagságos volt, de újabb erőre kaptak, amikor rátaláltak a sziklák közötti érckapura. Ekkor kezdődtek csak igazán a nehézségek. Sarujuk teljesen elkopott a köves talajon, talpuk vérzett és sajgott; ruhájukat rongyosra szaggatták a szúrós bokrok; éjszakánként fáztak, nappal éheztek; egyre nehezebben haladtak előre a keskeny ösvényen, de minden reggel újabb reménnyel töltötte el őket az ősi pergamen üzenete. Sok szenvedés és viszontagság után, az egyik nap estéjén, a naplemente fényénél megpillantották a várva-várt hegycsúcsot és az ajtót. Minden erejüket összeszedték, hogy eljussanak úti céljukhoz. Egész éjjel gyalogoltak, ez volt utazásuk legkeservesebb szakasza, de végre, korahajnal tájt megérkeztek az ígéret ajtajához. A szerzeteseket boldogság töltötte el. Megcsinálták, és erre most jogosan büszkék lehettek, hiszen már csak egy ajtó választja el őket Istentől. Lenyomták a kilincset, kinyitották az ajtót, a nyílásból ragyogó fényesség áradt. Ünnepélyesen becsukták a szemüket, és a meghatódottsággal küszködve léptek át a küszöbön. Amikor ismét kinyitották szemüket, meglepődve látták, hogy kolostoruk lakócellájának közepén állnak. Előttük asztal, rajta egy nyitott Biblia, kint megszólalt a harang reggeli imára és a napi munkára…
        Miért keskeny a „keskeny út”? Vajon azért, mert Istennel csak az találkozhat, aki keményen nekifeszülve kiállja a próbákat? Vajon azért, mert az üdvösség elnyeréséhez bizony számtalan feltételnek kell megfelelni, ami csak kemény önfegyelemmel és akaraterővel valósítható meg? Vajon azért, mert a mennybe csak azok juthatnak, akik kitartó és szívós munkával képesek eljutni a bűntelenség állapotába?
Nem. A „keskeny úton” járni azért olyan nehéz, mert Isten túl egyszerűvé tette azt: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézusi levél 2:8-9). Ha ez nem lenne ilyen egyszerű, ha Isten csak egy kicsit is megbonyolította volna, ha legalább egy hangyabokányit hozzá tudnánk tenni Krisztus munkájához, sokkal könnyebben el tudná az ember fogadni. Így azonban a nehéz és keskeny utat kell választanunk: elfogadni azt, hogy kegyelemből van üdvösségünk, és hogy a bennünk végbemenő változás Isten érdeme: „Mert az ő [Isten] alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éjünk” (Efézusi levél 2:10).

szerda, december 18, 2013

Őszinte böjt

„Te pedig mikor böjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orcádat mosd meg; Hogy ne az emberek lássák böjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.”
(Máté evangéliuma 6. fejezet 17-18)

Mit jelent böjtölni? Ki hogy szokta? Mi az értelme?

„Én nem bírom ki evés nélkül, ezért nem böjtölök.”

„Én úgy böjtölök, hogy bizonyos időre lemondok számomra kedves dolgokról. pl. a múlt héten egy nap nem voltam fenn a facebookon.”

„Legtöbbször akkor böjtölök, amikor valamilyen nagy feladat előtt állok. Ilyenkor aznap többször is imádkozom és nem eszem.”

„Nem gondolom, hogy Isten jobban meghallgat akkor, ha nem eszem egy napig. Imádkozni szoktam, de böjtölni soha.”

„Tegnap annyi dolgom volt, hogy még enni is elfelejtettem. Ez böjt?”

„A szervezetnek is fontos, hogy megtisztuljon a méreganyagoktól, úgyhogy én rendszeresen szoktam léböjtkúrát csinálni, vagy olyat, hogy csak gyümölcsöt eszem, vagy hogy csak vizet iszom.”

Annyi bizonyos, sokan a mennyei kívánságautomata extra zsetonjának tekintik a böjtöt. Amikor úgy látjuk, az imádság már nem használ, akkor kiböjtöljük az adott dolgot.

Aztán ott vannak azok is, akik érdemszerző cselekedetként tartják számon: „Böjtölök kétszer egy héten, tizedet adok mindenből, amit szerzek.” (Luk.18:12)

Mások, azt mondják; ’Köszönöm ma nem kérek süteményt, böjtölök.’ de ugyanúgy hajtanak, rohannak, a világi dolgok után, mint máskor.

Ezek után jogos a kérdés; mi az igazi böjt?

A Biblia számos helyén a megtérés következményeként szerepel (Ninive, Saul Damaszkuszi úton történtek után). Ahogy nézem, a böjt bibliai értelemben semmiképp sem koplalás, és nem is egészségügyi önmegtartóztatás.

A böjt az, amikor, azért nem eszek, és azért nem iszom, mert az erre szánt időt is Istenre szeretném fordítani. Így, az igazi böjt; az Istenre koncentrálás, amikor minden földi dolgot félreteszek, akár szabadságot veszek ki, és tudatosan azt az időt csak Ővele akarom tölteni, jobban megismerni Őt és az Ő akaratát.


Így az igazi böjt: a teljes odaszánás.

kedd, december 17, 2013

A reménység öröme


Az igazak reménysége öröm; az istenteleneknek várakozása elvész. Példabeszédek 10,28











Igaz a mondás: „Több derűs szülőre és több vidám keresztényre van szükség.” A nevelésnek nem módszerei, hanem mindenekelőtt légköre van. Így a családban folyó nevelés se a „fenyítsem, ne fenyítsem?”, vagy a „hogyan tegyem hívővé?” kérdésekkel foglalkozzon először. Bizalom, szeretet, jóság – ez Isten tevékenykedésének a légköre. A sorrendet – légkör és módszer – nem lehet felcserélni, minden a maga helyén fontos! Ellen G. White: Boldog otthon, 81. o.
„Sok családban nagyon hiányzik az egymás iránti szeretet kifejezése. Nem érzelmeskedésre van szükség… Ápoljátok azt a fajta gyengédséget, vonzalmat és szeretetet, amely apró udvariasságokban, a beszédben, valamint gondoskodó figyelmességben nyilvánul meg… A szülők tanulmányozzák gyermekeik szeretete és bizalma megnyerésének legjobb és legsikeresebb módját… Ne sebezzük gyermekeink érzékeny lelkét azzal, hogy közönnyel veszünk tudomást azokról a dolgokról, amelyek – bár nekünk jelentéktelenek – gyermekeinknek nagyon fontosak!… Egy helyeslő pillantás, bátorító vagy dicsérő szó napfényként hat szívükre, és gyakran boldoggá teszi egész napjukat. A szülők legyenek gyermekeik bizalmasai. Bátorítsák gyermekeiket, hogy bízzanak bennük, és tárják fel előttük szívük bánatát, aznapi kicsiny bosszúságaikat és próbáikat.” Ellen G. White: Boldog otthon, 162., 169. o. 
Ha figyelmet fordítunk családtagjainkra, meghallgatjuk őket, kimutatjuk szeretetünket és megbecsülésünket irántuk, ezzel a kölcsönös bizalom légkörét erősítjük meg otthonunkban.Szülők és tanítók, mosolyogjatok! Engedjetek fel acélos méltóságotokból, alkalmazkodjatok a gyermekekhez, és szerettessétek meg magatokat velük. Meg kell nyernetek érzelmeiket, ha lelki tanításokat szeretnétek átadni nekik.” Ellen G. White: Gyermeknevelés, 99. o.

hétfő, december 16, 2013

Jézus, mint családtag

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, (...) tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” Máté 28:19-20

Nincs finomabb, mint a frissen sült kenyér illata. Nemrég mi is sütöttünk két és fél éves kisfiammal. Amint ezt megtudta, hozta a kis székét, odatolta a konyhapulthoz, kérte a kötényét és lelkesen mondta: „Én is segítek, Anyuci!” Egy darabig csak nézte, aztán ő is elkérte az edényt és gyúrni kezdte a tésztát. Nagyon aranyos volt, hiszen minden mozdulatomat igyekezett leutánozni, megtanulni. Ahogy őt néztem, amint a tésztát gyúrja, eszembe jutott, hogy valamikor évekkel ezelőtt én is így néztem édesanyám és nagymamáim kezét, ahogy a kenyeret dagasztják, aztán én is kaptam egy kis nyers tésztát, és kipróbálhattam „az ellesett új fogásokat”.  Akkor, ott egy kis tanítvány voltam, aki ezektől a nagyszerű háziasszonyoktól próbáltam ellesni a sütés fortélyait. S talán sok mai háziasszony hasonlóképpen, valakinek a tanítványaként kezdte „pályafutását”.

Ilyen a Krisztus követés is. A tanítvánnyá válás nem meghatározott óraszámhoz kötött, mondjuk, ha minden nap 9 órától 17 óráig Krisztus tanítványai vagyunk, akkor olyanokká leszünk, mint Ő, hanem együttélés. Ebben a szeretetteljes együttélésben tanulunk meg mindent, ami a keresztény élethez szükséges. S ha magunkévá tettük azt, amit Jézus mondott nekünk, elmegyünk, s a magunk során mi is segítünk másoknak tanítvánnyá válni, megtanítva nekik is azokat a dolgokat, amiket Jézus parancsolt nekünk.

Régen sok esetben a tanítvány együtt élt mesterével. Szinte családtag volt. Az együtt élés sosem könnyű. Nem hiába mondjuk: „Lakva ismerni meg az embert”. Olyan dolgokat hozhat napfényre, amelyekről még sejtésünk sem volt. De ha sikerül ezeket feldolgozni, rendezni, tanulni belőlük, jellemünk nemesebb lesz.

Ha valakivel egy családban élsz, megismered és igyekszel kedvében járni. Ha tudod, mi az, ami örömöt szerez neki, megteszed.

Ha Krisztus a családtagod, megismered, megtudod mi az, ami számára fontos (parancsolatok) és igyekezni fogsz azok megvalósításával kedvében járni.

Jézus az én családtagom is. Mit tanulok tőle? Sok mindent. De talán a legfontosabb dolog: önzetlenül szeretni.

Van valaki, aki téged önzetlenül szeret, és arra kér: szeresd te is önzetlenül ma társadat, szomszédodat, munkatársaidat és azt az embert, aki talán nem bánik veled a legszebben. Nem könnyű kihívás, de nem leszel egyedül. Jézus veled lesz. És sikerülni fog!

vasárnap, december 15, 2013

Nefelejcs

„Őrizkedj azért, és vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál; ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben! Ismertesd meg azokat fiaiddal és unokáiddal is.”
Mózes ötödik könyve 4:9

Ma reggel nem kell görcsösen felejtened. Nem kell akarnod a "nem emlékszem"-et. Nem kell letagadni és meg nem történté tenni azt, ami nagyon is valós volt. Ma reggel nem kell küzdened az emlékeid ellen. Ma nem kell a gyors továbblépés, a "nem foglalkozom vele". Ma nem kell hazudnod magadnak, és Neki sem.

Ma reggel Ő azt kéri, emlékezz, és ne felejts! Ne feledkezz meg az életedről, a múltadról, a magad mögött hagyott történetekről, hanem gondolj rájuk. És ne csak a szépekre. Nem kell a rózsaszín álom, amiben csak a jókra emlékezünk, mert a negatív élményeket igyekszünk minél hamarabb bedobozolni, és fedelüket soha sem kinyitni. Őrizzük ezeket a rekeszeket, mint ahogy Pandora szelencéjét kellett volna, titkokat tartunk magunkban, magunk felé, Isten felé.

Ma reggel nyisd fel a szelencét, és emlékezz! Gondolj vissza a jó és rossz élményekre, és nézd ezeket egy másik szemüvegen keresztül. Keresd bennük Istent, az Ő keze nyomát, valahol a kép sarkában a monogramját, vagy tisztán kivehetően a stílusjegyeit. Nézd, hogy mit tett érted Ő, akár jó volt az a történet, akár fájdalmasan szomorú. Nézd, hogyan és hol lépett be a képbe, miként alakultak a dolgok, mit rombolt le, és mit épített fel maga után. Nézd, hogyan szabadított ki, hogyan szenvedett veled, hogyan sírta végig ágyad mellett gubbasztva az éjszakákat, amikor négy hét boldogsága a pillanat tört része alatt vált köddé. Nézd Istent, ahogy kinyújtotta feléd a kezét, megragadott és szorosan magához ölelt, amikor senki sem volt tekintettel rád. 

És nézd, ahogy táncolt veled örömében, mert győztél az óriásod felett, mert kitartottál mellette a nehézségekben is, és szorosabb lett közöttetek a kapocs. Nézd, ahogy Isten veled együtt nevetett, úgy, hogy a könny is kicsordult szeméből. Nézd Istent életed fonalának összes gubancában! És emlékezz!

Ne felejtsd el, mit tett érted, mit élt meg veled, és ha eljön az ideje, add tovább! Mert egyszer majd odamegy hozzád egy másik vándor, aki valami hasonlót él meg, mint amin te talán nem is olyan régen mentél keresztül. Mondd el neki, milyen az Isten, mert te már megtapasztaltad!