szombat, augusztus 31, 2013

Nézz és láss!


„Emeljétek szemeteket az égre, tekintsetek le a földre, mert az ég szétfoszlik, mint a füst, és a föld szétmállik, mint a ruha, lakói pedig úgy elhullnak, mint a legyek. De az én szabadításom örökre megmarad, és igazságom nem rendül meg.”

Ézsaiás 51,6

Mit látsz, ha kinyitod a szemed?

Tudtad, hogy a látást is tanuljuk és egyáltalán nem természetes képességünk, még akkor sem, ha van szemünk? Volt egyszer egy férfi, aki vakon született és nőtt fel, de felnőtt korában az orvosok megállapították, hogy helyre tudják hozni, hogy egészséges legyen. Életében először kinyílt előtte a lehetőség, hogy lásson. Igent mondott a műtétre, ami sikerült is. A családon kívül az orvosok is nagy izgalommal várták, hogy mi fog történni, amikor kinyitja a szemét. Ám, őt is és a várakozókat is csalódás érte. Semmi sem úgy történt, mint a mesékben! Amikor a fény áthatolt a már egészséges pupillákon a szeme tökéletesen működött, nézett, de mégsem látott. Az embereket fáknak hitte, nem tudta megérteni mi az, ami előtte van. Hosszú éveken át próbálták megtanítani arra, hogyan érzékelje a körülötte levő világot, de végül végleg elvesztette látását, pedig a szeme továbbra is tökéletesen működött. Számára már túl késővolt. Amikor megszületünk és nézünk a környezetünk, a kultúránk, a körülöttünk élő emberek szemén és tapasztalatain keresztül tanulunk meg látni. Vagyis azt látjuk csupán, amit megtanultunk értelmezni is.

Mit látsz, ha kinyitod a szemed?

Mit látsz, ha a világra nézel? Mit látsz, ha a csodálatos Földet bámulod a benne levő emberekkel? Része-e látáskultúrádnak, hogy más szemszögből is megvizsgáld a dolgokat? Mit teszel, ha a Biblia más fénybe helyezi azokat annál, mint amit te gondolsz róluk? Vajon képesek vagyunk-e látni a valóságot úgy, ahogy Isten látja, vagy saját kultúránk annyira átalakított már bennünket, hogy számunkra már késő és mi is vakok vagyunk?

péntek, augusztus 30, 2013

Hogyan imádkozzunk?



„És amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik a zsinagógákban, és az utcák szegletein állva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek, elnyerték jutalmukat! Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és titkon, ajtódat bezárva imádkozz a te Atyádhoz. Atyád pedig, aki látja, amit titkon tettél, megfizet neked.”
Máté evangéliuma 6. rész. 5-6. vers.

Lehet látványosan, lehet szórakozottan, nagy hangon és csendben, hosszan és röviden... 
Az imáról már nagyon sok dolgot leírtak. Könyvek százai jelentek meg a „hogyan”-ról.
Számomra ma reggel nagyon személyesen jelent meg ez a tanács. Azt üzeni Isten, hogy ne az emberek elismeréséért imádkozz. Ne azért, hogy látszólag alázatosan, fejedet mélyen a melledre hajtva – közben azt erősen döngetve – elmondjad, hogy te mennyit imádkoztál ezért vagy azért. Aztán mellkasodról felpillantva várod az elismerést, a hatást, a vállveregetést. „Hát ez aztán az ima embere! Hogy micsoda csodálatosan imádkozik! Micsoda gyönyörű szavakkal! Én aztán soha nem tudnék így imádkozni!” És máris megkaptad jutalmadat. Természetesen az emberektől, és nem Istentől.
Isten valahogy egy egészen másfajta imádságot ért meg. Lehet, hogy az az ima dadogva hangzik. Nem is a legjobb szavakkal, nem is a legkifejezőbb mondatokkal. Mégis – elhat annak fülébe, akihez szól. Ezzel az imával nem lehet kiállni a porondra. Nincs benne színészi, költői fordulat. Csak őszinte szó. Titkon elsóhajtott, elrebegett, elsírt – valódi szó. Olyan - igazán - szívből jövő.
Ez igen. S amikor Atyád hallja ezt – mert Ő meghallja – megfizet neked. És akkor – már nem bírsz a belső szobádban maradni. Kimész és elmondod, mily nagy dolgokat tett érted és veled az Úr. 
Ez az igazi ima!


csütörtök, augusztus 29, 2013

Törekvés a jóra

"A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az ÚR, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok. Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene."

Ámós 5:14-15

Olyan felesleges erről beszélni: jó legyél, ne rossz! Olyan banálisnak tűnik, olyan unalmas. Hát persze, hogy jónak kell lenni! Mégis a világtörténelem - még Isten népének történelme is - arról szól, hogy ebben a magától értetődő kérdésben az emberiség folyamatosan elbukott.

Isten népének történelmét figyelve bálványimádást, hűtlenséget, becsapást, becstelenséget, magabízást, hanyagságot, erkölcstelenséget, engedetlenséget látunk. Istennek annyi minden miatt lehetne panaszt emelnie a népe ellen, hogy felsorolni is sok lenne, ezért a legtöbbször mindössze azért küld prófétákat a néphez, hogy legalább a bálványimádást hagyják abba. De nem sok eredménnyel, mert folyik tovább az idegen istenek imádata a sok káros következményével együtt - ugyanis olyanok leszünk, ahogyan gondolkodunk, ezért nem mindegy, kit imádunk.

De olyan nehéz is egyben a jóra törekedni, mert sokszor apró a különbség a jó és a rossz között. Mit mondjak, az igazat, vagy azt, amitől boldogabb lesz a másik? A papírformának feleljek meg, hogy becsületesnek látsszon, vagy legyen valóban becsületes? Mondjam meg az igazat, ha megkérdik, hogy vagyok, vagy mondjam, azt, hogy jól - úgyis ezt akarta hallani. 

Amikor Ábrahám letagadta a feleségét, arra a jóra törekedett, ami neki volt csak jó, senki másnak nem. Ez nem a jó irány. Jákób fiai eladták Józsefet - ugyancsak önző érdekből választottak egy nekik jónak látszó utat. Téves irány. Sámson élvezetes életet választott magának, minimális felelősséggel és nehézségekkel - de rossz választás volt.

Naámán feleségének szolgálólánya nem bosszút forralt a hadvezér ellen, aki őt rabul ejtette, hanem a gyógyulásában játszott szerény, de fontos szerepet. Dániel a lehető legjobbat választotta, amikor idegen környezetben is hűséges volt Istennek még a legapróbb  törvényeihez is. Eszter nem a maga biztonságát, hanem a nép megmentését választotta a perzsa udvarban, amivel az ő élete is veszélybe került.

Ha a világ mást zenél is, akkor is a jót válasszuk a rossz helyett!


szerda, augusztus 28, 2013

Felszabadító bűnvallás

„Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela. Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela.”
(32. Zsoltár 3-5. vers)

Forró nyár volt. Vakáció. Az önfeledt játékot az étkezésen kívül nem szakította félbe semmi. A tanévben elhanyagolt játékok hada elborította a szobát. Erőddé vált az asztal, a szék, a szekrény, melyért véres küzdelmet folytattak a plüssmacik, babák, kisautók, építőkockák, sőt még anyáék porcelánedényei is.

Ám egy szép napon, pont ebből lett a baj. Mikor a kisautók és macik egyesült serege végső rohamra készült az üveges vitrint védelmező csészék és tányérok ellen, egy ügyetlen csupor megcsúszott az egyik bástyán és menthetetlen zuhant a padlóra, ahol apró darabokra tört.

Jaj, Jancsi most mi lesz? Ha ez kiderül, nem lesz délután strandolás, és elmarad a megígért fagylaltozás is. Gyorsan szedjük össze a darabokat, a fiókban van ragasztó. Ó, hova is való ez a sok apró darab? Á, ez nem fog menni. Inkább beteszem ebbe a dobozba, később majd megint megpróbálom.

Aznap már nem volt több támadás.  Jancsi tűzszünetet hirdetett, és szokatlan módon elpakolta játékait. Ebéd közben sem nagyon akart nyilatkozni anyu faggatózására, hogy ki is áll nyerésre.

A strandon sem volt igazán felszabadult a lubickolás, és valahogy most még az a két gombóc fagyi is alig ment le. Egész végig azon töprengett, mi lesz, ha nem sikerül később sem megragasztani az eltört edénykét, és mi lesz, ha észreveszik, hogy hiányzik?

Hazaérve a dobozt, mint a kis csupor koporsóját elásta mélyen a téli dunyhák alá. Itt nem fogják megtalálni, gondolta. Ám a vacsoránál olyan furcsán néztek rá. Biztos volt benne, hogy anyu már mindent tud, mégsem szól semmit.

Egyszer csak nem bírta tovább. Jancsi átkarolta mamája derekát és sírástól elcsukló hangján csak annyit mondott: Én… Én… Én…
Tudom, Tudom. - volt a szelíd válasz, - ne sírj, minden rendben van.


Mai Igénk arra hív, hogy ne titkolózz, ne emészd magad tovább! Mennyei Atyád tudja jól, hogy mit törtél össze eddigi életed során, de ennek ellenére vár, hogy megbocsáthasson.

Gyere sírd ki magad szerető karjaiban!

kedd, augusztus 27, 2013

Jézus és az Atya

"Én és az Atya egy vagyunk." János evangéliuma 10,30










"Fájdalom töltötte be a mennyet, midőn tudatára jöttek, hogy az ember elveszett, hogy a világ, amit Isten teremtett, halandókkal lesz tele, kiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz sorsuk, és hogy a bűnösök számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halna. Ezután láttam a szeretetteljes Jézust, fájdalmas aggodalom kifejezésével arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. Kísérő angyalom így szólt: "Bensőséges megbeszélést folytat Atyjával". Mialatt Jézus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma a tetőpontra hágott. Három ízben zárta magába Jézust az Atyát övező fenséges fényár. Midőn harmadszor is visszatért az Atyától, mi is megpillanthattuk alakját. Arca nyugodt volt, minden aggodalomtól mentes és oly nyájasság és szelídség ömlött el rajta, melyet lehetetlen leírni. Majd tudatta az angyalok karával, hogy van mentség az elbukott ember számára, hogy Atyjához esedezett és engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűnüket hordja és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség a múltban elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, és engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, ahonnan kiűzetett. Akkor majd újra közeledhetnek az élet fájához és ehetnek annak halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették."

Ellen G. White, Tapasztalatok és látomások

hétfő, augusztus 26, 2013

Semmi nem választhat el

„Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakíthat el minket Isten szeretetétől, amely Jézus Krisztusban, a mi Urunkban van.”

Rómabeliekhez írt levél 8:38-39

Pál apostol időnként nehezen érthetően fogalmaz. Mestere volt az akkori Írásoknak, törvények, zsidó hagyományoknak. Érvelései, levezetései logikusak, világosak. Ezt látjuk itt a Rómabeliekhez írt levél 7., 8. fejezetében is, amikor a hívő ember belső harcát írja le. Régi, bűnös természetünk állandóan elő akar törni, legyőzni jóra való törekvésünket, megakadályozni az Istennel való járást. Gondolatmenetének a végén úgy ír, mint egy zsoltáríró, akik igazán költői módon fogalmazzák meg Istennel szerzett, személyes tapasztalataiakat.

A győzelem titka egyszerűen Krisztus győzelmének igénylése a bennünk élő Szentlélek által. Amikor megkeresztelkedünk, jelképesen egyé válunk Krisztussal. Ez egyrészt azt jelenti, hogy bűneink a kereszthalála által el vannak törölve, másrészt új életünket ő irányítja minden tekintetben:

„Krisztussal együtt megfeszíttettem. Többé pedig nem én élek, hanem Krisztus él bennem; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” (Galata 2:20)

A felnőtt, érett döntésen, és elköteleződésen alapuló keresztség ezt a mély tapasztalatot jelképezi. Bemerítkezni a vízbe - mintegy meghalni a régi életünknek, otthagyni a múltat a hullámsírban, és feltámadni egy új életre. A Krisztussal való egyesülés olyan erős kötelék, amit égen-földön semmilyen erő, vagy hatalom nem képes szétválasztani. 

Ma, amikor az elvileg örökké tartó házassági fogadalmakat is könnyedén felrúgják emberek, különösen bátorító a gondolat, hogy Isten irántunk való szeretet soha nem változik. Övéi vagyunk, a Szentlélek által bennünk él. Megnyugtató, inspiráló, megerősítő és irányt mutató a jelenléte életünkben.
Ilyen az Isten, ahogy az alábbi nagyszerű vers is megfogalmazza:

Szent-Gály Kata: Az Öreg Remete bútsúbeszéde

Valami olyan az Isten
-- akihez megyek --,
mint itt, előttünk, ez a Tó,
mely, mint tudjátok, teljes egészében
át nem fogható.
De megmerülni benne:
jó.

Valami olyan az Isten
-- akihez megyek --,
mint egy hatalmas ország.
Talán: Magyarország.
De közületek vajon ki járta be
valamennyi útját,
hegyét meg dombját?

Valami olyan az lsten
-- akihez megyek --,
mint a végtelen ég.
Valaki felfedezte, nemrég,
a távcsövét.
Azóta tudjuk: nagyobb messziség
és újra csillag van fejünk felett,
és ha majd lesznek nagyobb távcsövek,
lesznek új napok
és nagyobb csillagok,
lehet.

Valami olyan az lsten
-- akihez megyek --,
mint a szemfedő,
mely ránk borul, örökre.
De nem úgy, mint a lenti temető
sárgálló rögje,
hanem mint Kéz -- -- anyánké
vagy apánké -- -- talán,
amikor este magukhoz vontak
a játék után.
Térdükre vettek -- -- és megöleltek,
csak úgy -- -- porosan.

Testvérek, az Isten
-- akihez megyek --,
valami -- -- -- olyan -- -- --

vasárnap, augusztus 25, 2013

A legnagyobb ajándék

„Élettel és szeretettel ajándékoztál meg, és gondviselésed őrizte lelkemet.”
Jób könyve 10:12


Életet adott neked, és már jóval azelőtt megálmodott veled valami különlegeset, mielőtt szüleid fejében elindult volna a vezérhangya. Életet adott neked, lehetőséget. Esélyt arra, hogy Ember legyél igazán. 

Sokszor annyira borúsan látod a hétköznapokat, olyan reménytelennek a hivatást, amit végzel, kibírhatatlannak a rokonságot és kilátástalannak a jövőt, hogy elfeledkezel arról, nem a magad akaratából jöttél erre a világra. Isten akart téged, ahogy engem is és mindannyiunkat. Isten akarta, hogy megszüless, Ő adta az életet és duplán kifizette az árát, ezért felelősséggel tartozol neki. 

Felelősséggel, hogy hogyan is éled meg a mindennapokat, mit veszel észre, és mennyit is adsz te magad bele. Felelősséggel azért, hogy meglátod-e a Gondviselés kezét, vagy mindent a véletlen művének, a szerencse forgásának ítélsz. 

Hát döntsd el ma, hogy végre kinyitod igazán a szemed! Döntsd el ma, hogy ezután más lesz, és élni fogsz igazán, tudatosan! Vedd észre a mindennap apró csodáit, a napfelkelte százszínű sugarait, melyeket Isten neked festett olyan gondosan. A családod, rokonaid gazdag sorát, hogy még élnek, még ott vannak körülötted, még van kit felhívni, még van kinek mesélni és kiönteni a szíved. 

Vedd észre azokat a körülményeket, melyek Isten gondviselését tükrözik: a tető a fejed fölött, a meleg víz, ami zubog a csapból, a két lábad, ami elvisz oda, ahova menned kell, a két karod, melyekkel átölelheted a melletted állót, az értelmed, hogy tudsz gondolkodni, dönteni, érezni, és talán mindezt szavakban is megfogalmazni. 

Vedd észre a munkád örömét, hogy alkothatsz, hatással lehetsz mások életére, még ha apró területen is. Hogy tehetsz valamit az „élhetőbb világért”. Vedd észre, hogy mindezt Ő adta neked azért, hogy élj velük, kamatoztasd, és a történet végén szeretettel nézhess Isten szemébe, mert gondviselésén keresztül megismerhetted az igazi arcát.