csütörtök, december 19, 2013

Miért keskeny a „keskeny út”?

„Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.”
Máté evangéliuma 7:13-14.

Egy történet szerint két szerzetes egy csodálatos ígéretet talált egy megsárgult régi pergamenen. E szerint a hegyekben van egy érckapu, amely egy keskeny és nehezen járható ösvényre nyílik. Az út a hegy tetején ér véget, ahol összeér a menny és a föld. Ott van egy ajtó, és aki azon benyit és átlépi küszöbét, találkozhat Istennel.
A két szerzetes rendkívül megörült az ígéretnek, hisz minden vágyuk az volt, hogy találkozzanak Istennel. Elhatározták, hogy másnap hajnalban fölkerekednek, elhagyják a kolostorukat és megkeresik ezt a titokzatos ajtót. Az út már a hegyig is hosszú és viszontagságos volt, de újabb erőre kaptak, amikor rátaláltak a sziklák közötti érckapura. Ekkor kezdődtek csak igazán a nehézségek. Sarujuk teljesen elkopott a köves talajon, talpuk vérzett és sajgott; ruhájukat rongyosra szaggatták a szúrós bokrok; éjszakánként fáztak, nappal éheztek; egyre nehezebben haladtak előre a keskeny ösvényen, de minden reggel újabb reménnyel töltötte el őket az ősi pergamen üzenete. Sok szenvedés és viszontagság után, az egyik nap estéjén, a naplemente fényénél megpillantották a várva-várt hegycsúcsot és az ajtót. Minden erejüket összeszedték, hogy eljussanak úti céljukhoz. Egész éjjel gyalogoltak, ez volt utazásuk legkeservesebb szakasza, de végre, korahajnal tájt megérkeztek az ígéret ajtajához. A szerzeteseket boldogság töltötte el. Megcsinálták, és erre most jogosan büszkék lehettek, hiszen már csak egy ajtó választja el őket Istentől. Lenyomták a kilincset, kinyitották az ajtót, a nyílásból ragyogó fényesség áradt. Ünnepélyesen becsukták a szemüket, és a meghatódottsággal küszködve léptek át a küszöbön. Amikor ismét kinyitották szemüket, meglepődve látták, hogy kolostoruk lakócellájának közepén állnak. Előttük asztal, rajta egy nyitott Biblia, kint megszólalt a harang reggeli imára és a napi munkára…
        Miért keskeny a „keskeny út”? Vajon azért, mert Istennel csak az találkozhat, aki keményen nekifeszülve kiállja a próbákat? Vajon azért, mert az üdvösség elnyeréséhez bizony számtalan feltételnek kell megfelelni, ami csak kemény önfegyelemmel és akaraterővel valósítható meg? Vajon azért, mert a mennybe csak azok juthatnak, akik kitartó és szívós munkával képesek eljutni a bűntelenség állapotába?
Nem. A „keskeny úton” járni azért olyan nehéz, mert Isten túl egyszerűvé tette azt: „kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék” (Efézusi levél 2:8-9). Ha ez nem lenne ilyen egyszerű, ha Isten csak egy kicsit is megbonyolította volna, ha legalább egy hangyabokányit hozzá tudnánk tenni Krisztus munkájához, sokkal könnyebben el tudná az ember fogadni. Így azonban a nehéz és keskeny utat kell választanunk: elfogadni azt, hogy kegyelemből van üdvösségünk, és hogy a bennünk végbemenő változás Isten érdeme: „Mert az ő [Isten] alkotása vagyunk, akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtett, amelyeket előre elkészített Isten, hogy azok szerint éjünk” (Efézusi levél 2:10).