hétfő, december 02, 2013

Feltöltötted ma az aksidat?





„Jézus ezt mondta nekik: 'Még egy kis ideig közöttetek van a világosság. Addig járjatok a világosságban, amíg nálatok van, hogy a sötétség hatalmába ne kerítsen titeket; mert aki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek!' Ezeket mondta Jézus, majd eltávozott és elrejtőzött előlük.”
János evangéliuma 12:35-36

Voltunk-e már úgy, hogy nem láttuk a fától az erdőt? Hogy valami annyira elvakított, hogy nem láttuk a körülötte lévő dolgokat? Bizony könnyen járhatunk így. Ebbe a csapdába esett a Jézust követő sokaság is.

Jézus szamár háton vonult be Jeruzsálembe , akár egy király. A sokaság követte őt, és pálmaágakat lengetve dicsőítette. Úgy gondolták, végre teljesül rég dédelgetett vágyuk, és Krisztus megalapítja földi királyságát. Ezt tükrözi kérdésük is, amit Jézushoz intéztek: „Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökre megmarad: akkor hogyan mondhatod, hogy fel kell emeltetnie az Emberfiának? Ki ez az Emberfia?" (János evangéliuma 12:34).


Jézus egy képet használva, burkoltan válaszol. Talán azért, hogy elgondolkodjanak, és éppen ez által rádöbbenjenek, hogy az Ember fia ott áll előttük. Világosságnak nevezte magát, aki fényt hoz a sötétbe. De ők nem értették. Jézus tudta, hogy az utolsó percek drága ajándékát kapták meg ezek az emberek. Még egy kis időt vele tölthettek, vele, a világ Megváltójával, aki annyira szerette őket, hogy képes volt meghalni értük, de ők nem értékelték ezeket a perceket. Nem kért tőlük mást, csupán ennyit: „Higgyetek a világosságban, és az én fiaim lesztek!”, világosság fiai, akik fényt és derűt visznek mások életébe.

Az elmúlt hónapokban több ismerősöm is autó balesetet szenvedett. Elindultak, de nem érkeztek haza. Pedig várták őket. Nem tudták, hogy az utolsó percek ajándékát élik. Vajon mi lenne akkor, ha tudnánk, hogy a rendelkezésünkre álló percek valóban az utolsók?

Sokszor azt mondjuk: ezt majd holnap megteszem, de lehet, hogy a holnap már nem jön el. Mókus kerékben futunk mindannyian. Csak rohanunk, rohanunk megállás nélkül és nincs időnk szinte semmire. Lehet, hogy sok olyan reggelünk volt már, amikor csak elhadartunk egy imát, és futva átolvastuk a reggeli áhítatot, de nem volt időnk néhány percre megállni és elcsendesedni.

Ha hiszünk a Világosságban, lámpák lehetünk. Fényt, derűt, örömöt és remény vihetünk osztálytársaink, munkatársaink, szomszédaink életébe. Ne feledjük azonban, hogy lámpánk a modern kor vívmányaihoz hasonlóan akkumulátorral működik! Időnként fel kell töltenünk elektromossággal. A feltöltődéshez pedig nyugalom kell. Telefonunk sem töltődik fel a levegőben. Be kell dugnunk a konnektorba, és várnunk kell, míg újra megtelik energiával.

Feltöltötted-e ma a telefonod? El ne indulj nélküle, mert egy nagyon fontos hívást mulaszthatsz el!

Feltöltődtél-e ma Világossággal? El ne indulj nélküle, mert sosem tudhatod, kinek az életébe vihetsz fényt!