Kártyavár

„Rájöttem, hogy mindaz, amit Isten tesz, örökké megmarad; nincs ahhoz hozzátenni való, és nincs belőle elvenni való. Azért rendezte Isten így, hogy féljék őt. Ami volt, régóta megvan, és ami lesz, már régen megvolt; és az Isten előkeríti azt, ami tovatűnt.”
Prédikátor könyve 3:14-15

Kemény volt az elmúlt hét, vágyak, álmok dőltek össze benned, mint egy kártyavár, jelenleg pedig csak ülsz a romok felett, szemed a távolba mered, és fogalmad sincs, hogyan tovább. Vagy kértél valamit Tőle, a válasz pedig a fullasztó hallgatás volt, és nem érted a miérteket. Kérdések gyötörnek, és nem találod a megoldást. Talán úgy érzed, mindenki teszi, amit tenni akar, nem számít sem Isten sem a másik, mindenki a maga ura, és az önzésnek, kizsákmányolásnak, gonoszságnak nincsen határa. 

Legyél bármelyik névtelen a felsoroltak közül, lásd meg, ma reggel neked szólnak ezek az igék! Rajtuk keresztül Isten üzen: Ő uralkodik. Még mindig. Akkor is, ha úgy látszik, minden a feje tetejére állt, mindenki teheti, amit a saját akarata diktál, Ő kezében tartja az eseményeket. Ebben a világban minden percről percre változik, de Ő örök, és amit tesz, az is megáll az idők végéig. Ő lehet életed biztos alapja, bátran kapaszkodhatsz belé.

Nem számít, hogy léted útvesztője most éppen felfelé, vagy lefelé visz, Isten gondot visel, még akkor is, ha nehéz ezt meglátnod. Ő veled küzdi végig a nehézségeket, és veled örül a vidám napokban. Rábízhatod a kérdéseidet, összeomlott kártyaváraidat, mert Ő majd előkeríti azt is, ami egyszer már tovatűnt. Előtte nincs lehetetlen, és ha a dolgok nem is úgy alakulnak, ahogy te szeretnéd, a gondviselése biztos, és a történt végén összeáll benned is a tökéletes kép. 

Hát emeld fel fejed, és nézz szembe bátran azzal, ami a következő héten vár rád! Isten kezében tartja az eseményeket. Kapaszkodj Belé, az Ő uralmába, gondviselésébe, és merd rábízni életed vezetését!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet