Az igazi kincs


„Jobb egy tányér főzelék ott, ahol szeretet van, mint a hizlalt ökör, ahol gyűlölet van.” (Példabeszédek 15:17)

Ma egy értékrendjéből teljesen kifordult világban élünk. Értékrendünkben az lett a legfontosabb, amivel keveset kellene foglalkozni, ellenben ami igazán fontos és értékes, arra már alig marad idő, energia. Rohanunk a munkánk, a pénzünk után, de emberi szeretetkapcsolatainkat nem tudjuk ápolni, gazdagítani.
Ez a vers rámutat arra az élet sokkal több, mint az anyagiak, a vagyon. Minden, amivel rendelkezünk, csupán erre a világra szól, veszendő, romlékony. Jézus így tanított erről: „Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a moly és a rozsda megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a moly, sem a rozsda nem emészti meg, és ahol a tolvajok sem ássák ki, és nem lopják el” (Máté 6:19-20). Ráadásul az az ígéretünk is van, hogy Isten gondoskodni fog mindarról, ami ebben az életben a boldogulásunkhoz, megélhetésünkhöz szükséges: „Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, és mit igyatok, se testetekért, hogy mivel ruházkodjatok. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál?” (Máté 6:25).
Van azonban egy sokkal értékesebb kincs, amit érdemes gyűjtögetni, ami örök érték, ez pedig nem más, mint szeretetkapcsolat Istennel és embertársainkkal. Mégis, ahelyett, hogy szeretet-bankunkat gyarapítanánk, sokkal inkább a forint- és devizaszámlánkat igyekszünk növelni. Pedig a földi kincsek pusztulásra vannak ítélve! Ellenben a szeretet örök! „Most azért megmarad a hit, a remény, a szeretet, e három; ezek közül pedig a legnagyobb a szeretet” (1Korinthus 13:13).
A Szentírás több helyen figyelmeztet arra, nehogy a földi kincsek foglalják el szívünkben Isten szeretetének a helyét. „Vigyázzatok, és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert ha bőségben él is valaki, életét akkor sem a vagyona tartja meg” (Lukács 12:15). Életet egyedül Istentől kapunk, neki köszönhetünk mindent. Nem a vastag pénztárca, vagy a magas bankbetét garantálja a jólétünket, hanem az Úrral való szeretetkapcsolat.
Aki csak a vagyonra gondol és állandóan a pénze után fut, emiatt pedig nem jut ideje arra, hogy bensőséges kapcsolatot ápoljon Istennel és szerető hozzátartozóival, az könnyen úgy jár, mint az a gazda, aki teljes életét a vagyonszerzés oltárán áldozta fel: még azon éjjel meghalt (lásd: Lukács 12:16-21). Jézus így summázta ennek a példázatnak a tanítását: „Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem Istenben gazdag” (Lukács 12:21).
Mit jelent Istenben gazdagnak lenni? Isten mindenben bővelkedik  de leginkább szeretete kifogyhatatlan (lásd: János 3:16; 1János 4:8). Istenben gazdagnak lenni azt jelenti tehát: szeretni, szeretni, szeretni, mert Isten a szeretet!
Kedves Olvasó! Milyen kincseket fogsz ezek után gyűjtögetni: földit, vagy mennyeit? A döntést te hozod meg. Jó azonban, ha tudod: „Mert ahol a kincsed van, ott lesz a szíved is” (Máté 6:21). Imádkozz, és hozz jó döntést!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia