A fáradság jutalma

Akik sírva vetik a magot, örvendezve arassanak! Aki sírva viszi vetőmagját a földjére, ujjongással hozza be kévéit a mezőről. 
126 Zsoltár 5-6



Nincs keresztény ember, akinek legalább egyszer ne futott volna át a fején az a gondolat, hogy ugyan mi értelme van éveken, évtizedeken keresztül küzdeni egy idegen emberért. Teljesítmény orientál világban élünk,  ahol a profit sokszor az egyetlen mérőszám. Íme Jézus mennyei matematika példája: ’"Amikor ebédet vagy vacsorát készítesz - mondja Jézus - ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked. Hanem amikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat: és boldog leszel: mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor." (Lk. 14:12-14) 
  Ezekben az igékben Jézus bemutatja a világ önmagát kielégítő szokása és az önzetlen szolgálat közötti különbséget - ez utóbbira élete például szolgál. Az ilyen szolgálatért nem ígér világi nyereséget vagy elismerést. "Visszafizetik majd néked az igazak feltámadásakor" - mondja Ő. Akkor minden élet eseményei nyilvánvalókká lesznek, mindenki azt aratja, amit vetett. 
  Ez a gondolat szolgáljon erősítésül és buzdításul Isten minden szolgájának. Az Úrért végzett munka ebben az életben gyakran gyümölcstelennek látszik. Fáradozásaink, hogy jót tegyünk, komolyak és kitartóak lehetnek, és mégsem veszünk észre semmiféle eredményt. Minden erőlködésünk hiábavalónak látszik. Üdvözítőnk azonban biztosított bennünket, hogy munkánkat a mennyben feljegyzik és jutalma nem marad el. Pál apostol a Szentlélek által így ír: "A jótéteményben pedig meg ne restüljünk; mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk." (Gal. 6:9) A zsoltáros szavaiban ezt olvassuk: "Aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vigadozással jő elő, kévéit emelve." (Zsolt. 126:6) 
  Míg a végső jutalmat Krisztus a visszajövetelekor adja át, addig az őszinte szolgálat már ebben az életben is jutalmat nyer. Akadályokkal, ellenkezésekkel és keserű, szívet tépő elcsüggesztéssel találkozik az evangélium szolgája. Alkotása gyümölcseit talán sohasem láthatja. És mégis, magában a munkában dicső jutalmat nyer. Mindazok, akik odaszánják magukat Istennek, hogy az emberiségért önzetlenül munkálkodjanak, munkatársai a dicsőség Urának. Ez a gondolat megédesíti a munkát, erősíti az akaratot és megedzi az idegeket mindennel szemben, bármi jönne is. Azáltal, hogy önzetlen és a Krisztus szenvedéseiben való részesülés által megnemesedett szívvel dolgoznak és Ővele éreznek, ahhoz is hozzájárulnak, hogy Jézus örömét teljessé tegyék, és nagy nevét megszenteljék. Istennel, Krisztussal és a szent angyalokkal való közösségükben mennyei légkör veszi körül őket, amely testüknek egészséget, szellemüknek erőt és lelküknek örömöt ad.’ 
Ellen G. White, Evangélium szolgái


Ma próbálj meg úgy nézni legalább egy emberre, ahogyan azt Jézus mondja. Segíts valakinek egyszerűen azért, mert ő Isten teremtménye. Másképp mondom: szeretetből.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia