Mindenható Istenünk
„Nemcsak a közelben vagyok
Isten - így szól az ÚR -, hanem Isten vagyok a távolban is! El tud-e rejtőzni valaki olyan helyre, ahol nem látom?
- így szól az ÚR. Nem én töltöm-e be az eget és a földet? - így szól az ÚR.”
Jeremiás 23:23-24
Az, hogy Istenről elmélkedünk, már önmagában is azt
feltételezi, hogy van valamilyen fogalmunk róla. Közölt valamit magáról, „kinyilatkoztatta”
önmagát az embernek. Véges értelmünkkel csak kicsiségünket érzékeljük, és
meghajlunk Teremtőnk hatalma előtt.
A Bibliát olvasva kirajzolódik valamilyen kép bennünk
Istenről. A természet parányi és hatalmas dolgait szemlélve is megsejthetünk
valamit az Alkotó jelleméből. Krisztusra nézve – ahogy Jézus mondta
tanítványainak – látjuk az Atyát. De még így is, Pál szavaival élve: „tükör
által homályosan látunk.”
Tudásunk és tapasztalatunk rendkívül korlátozott, mikor
Istent keressük. Mégis: ő közel- és távol, akkor, most és ezután is ISTEN.
Hadd ajánljak egy nagyszerű kis könyvecskét, melynek az
első lapjain olvashatjuk az alábbi sorokat:
„A természet és a
kinyilatkoztatás egyaránt bizonyságot tesz Isten szeretetéről. Mennyei Atyánk
kútforrása az életnek, a bölcsességnek és az örömnek. Tekintsünk csak a
természet csodálatos és fenséges műveire; gondoljunk arra, mily nagyszerűen
alkalmazkodnak nemcsak az ember, hanem minden élőlény szükségleteihez! A
napfény és az eső, mely felüdíti és megtermékenyíti a földet, a hegyek, a
völgyek és a tengerek, mind az Alkotó szeretetéről beszélnek.” (…)
„Az Úr bennünket
eget és földet betöltő szeretetének megszámlálhatatlan bizonyítékaival von
magához. A természet művei és a legbensőségesebb lelki kötelék által, melyeket
az emberi szív átérezhet és átélhet, igyekezett magát kijelenteni nekünk; ám
mindezek csak tökéletlenül mutatják be végtelen szeretetét. Mert mindezen
világos és érthető bizonyítékok ellenére is úgy elvakította a jónak ellensége
az emberek értelmét, hogy csak félelemmel és rettegéssel tekintenek Istenre,
akit szigorú és engesztelhetetlen Úrnak képzelnek. Sátán félrevezette az
emberiséget, hogy Istenben olyan lényt lásson, akinek legfőbb tulajdonsága a
szigorú igazságosság, aki hajthatatlan bíró és kegyetlen hitelező. Oly lénynek
tűntette fel az Alkotót, aki bizalmatlan szemekkel néz az emberek gyengéire,
hogy azonnal lesújtson rájuk ítéleteivel. Jézus épp azért jött a földre, hogy
eltávolítsa a sötét árnyat, mely Istennek irántunk érzett végtelen szeretetét
elfedte.”
(A könyv: Ellen Gould White: Jézushoz vezető út; http://adventista.hu/egwhite/honlap/index.htm)
