Jézus és az Atya

"Én és az Atya egy vagyunk." János evangéliuma 10,30










"Fájdalom töltötte be a mennyet, midőn tudatára jöttek, hogy az ember elveszett, hogy a világ, amit Isten teremtett, halandókkal lesz tele, kiknek fájdalom, nyomor, betegség és halál lesz sorsuk, és hogy a bűnösök számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halna. Ezután láttam a szeretetteljes Jézust, fájdalmas aggodalom kifejezésével arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. Kísérő angyalom így szólt: "Bensőséges megbeszélést folytat Atyjával". Mialatt Jézus az Atyával beszélgetett, az angyalok aggodalma a tetőpontra hágott. Három ízben zárta magába Jézust az Atyát övező fenséges fényár. Midőn harmadszor is visszatért az Atyától, mi is megpillanthattuk alakját. Arca nyugodt volt, minden aggodalomtól mentes és oly nyájasság és szelídség ömlött el rajta, melyet lehetetlen leírni. Majd tudatta az angyalok karával, hogy van mentség az elbukott ember számára, hogy Atyjához esedezett és engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűnüket hordja és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség a múltban elkövetett bűneiért az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, és engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, ahonnan kiűzetett. Akkor majd újra közeledhetnek az élet fájához és ehetnek annak halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették."

Ellen G. White, Tapasztalatok és látomások

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia