Ki mondja

„De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.”
Jób 23,10

Ha egy hitetlen ember, akkor nincs értelme. Ugyanis, egy ilyen ember nem törődik Istennel, nem számít neki az Ő véleménye, nem hisz az ítéletben sem. Nem érdekli, hogy Isten mit tart róla, nem hiszi, hogy törődik vele és azzal, hogy mit csinál az életében. Egy hitetlen ember nem mond ilyet.

Ha egy hívő ember, akkor két választás van: elbizakodott keresztényről van szó, vagy egy valóban komoly keresztényről.

Ha az elbizakodott mondja, akkor egy felszínes ember beszél, vagy egy félrevezetett.

Ha a felszínes mondja, akkor nincs tisztában azzal, amit állít. Csak mások véleményét szajkózza, amit népszerű prédikációkban hallott Isten megbocsátó szeretetéről. Szíve legmélyén azonban érzi, hogy hite csupán felszínes, mert élete, tettei, cselekedetei, legtöbbször pedig gondolatai nincsenek összhangban az Isten akaratával. Engedetlenségét már megpróbálta engedelmességgel pótolni, ami hol sikerült, hol nem. Csalódásain azzal tette túl magát, hogy másokhoz mérte saját értékeit és úgy találta, ők sem különbek. Ha Isten nekik képes volt megbocsátani, neki is meg fog. Jócselekedeteivel igyekszik fenntartani a látszatot és önámításával fojtja el kételyeit, félelmeit.

Ha félrevezetett ember szólt, akkor nem ismeri igazán Isten Igéjét és nem ismeri annak Ihletőjét sem. Nem látja, hogy Isten két jellemvonása: irgalmassága és igazságossága egyaránt fontos. A kegyelemben hisz, de az igazságosságban nem, mármint, ami az engedelmességet illeti. Azt mondja, amire megtanították, hogy nem baj, ha vétkezik is, mert Isten megbocsátó. De valójában úgy gondolja, lehetetlen megtartani Isten parancsolatait. Így azzal ért egyet, aki mindig is kétségbe vonta Isten uralmát a teremtett világ fölött. Némely törvényt, mint például a „szeressétek egymást” túlhangsúlyoz, míg más parancsolatokat vagy félreértelmezett igehelyekkel (szombat megtartása – már nem érvényes), vagy a realitás, a józan ész érveivel tagad meg (fordítsd oda a másik orcádat is – azért a szeretetnek is van határa, nem engedhetem, hogy kihasználjanak). Nem látja, hogy az Atya annyira komolyan vette a törvény iránti engedelmességet, hogy nem változtatta meg szavát semmi okból, sőt, még Fia életét is odaadta, hogy megmutassa: lehetséges halálig engedelmeskedni.

Ha egy valóban komoly keresztény mondja, akkor ő ismeri Istent és az Ő szavát. Sőt, jól ismeri ez alapján saját magát is. Tudja, hogy a Teremtő előtt élete olyan, mint a nyitott könyv. Tudja, hogy sem jócselekedeteivel, sem semmilyen más módon nem képes elleplezni bűneit. Akaratát alárendelte Istennek, ami azt jelenti, hogy már nem igyekszik irányítani az életét, az engedelmességet, a bűn elkerülését is beleértve. Mert tudja, hogy nincs annyi ereje - legyen bármilyen józan, tiszta és nemeslelkű, erős akaratú is –, ami minden törvény betartásához elég. Tudja, nincs olyan ember a földön, aki képes kordában tartani a nyelvét, a gondolatait és ezért mindenki, ő is elveszett lenne Isten nélkül. De ennek ellenére, nem tétlen: minden erejével arra törekszik, hogy kapcsolatban maradjon Jézussal. Mert Ő győzött emberként, és Ő is ezt az utat járta. Minden erejét arra használta, hogy kapcsolatban maradt az Atyával. Az igaz hívőt elkövetett bűnei bántják, azokat bevallja, megbánja, nem titkolja el és hittel lép tovább. Tudja, hogy ő valóban értékes Isten szemében, arany. Nem önmagától, Krisztus adta neki saját igazságát és ezért végtelenül hálás. Hálából engedelmeskedik.