szombat, június 08, 2013

Bor...


„Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkül való sebek? kinek szemeknek veressége? A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására. Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik,  Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp.”
Példabeszédek 23,29-32

„Amikor elmúltam tíz éves, minden vasárnapi ebédnél édesapám kikészítette a kis borospoharat. „A gyereknek!” – mondta az anyámnak, aki csillogó szemmel nyugtázta, hogy már nagylegény lettem. Az ivás mindig a családi kultúránk része volt, természetesen a mértékletes ivás. Mindig volt szőlőnk, már gyermekkoromban jártam kapálni a hegyre tavasszal és egész nyáron, majd ősszel szüretelni. Eleinte nem értettem miért kell azt a finom édes mustot hagyni megerjedni, ami egyébként is nagyon veszélyes. Állítólag nagyapám egyik unokatestvérét is a bor fojtotta meg. „Nem vigyázott eléggé! Felelőtlen volt. Lehet, hogy volt benne egy kicsi…” – mondták. Mindez azonban csak ritkán és akkor is csak kevés ideig volt beszédtéma, így nem figyeltem az ivás sötét oldalát, csak a csillogást, a szórakozást láttam. Soha nem ittunk sokat, mindig csak módjával. Idővel a társaság középpontjává váltam, én mondtam a legszebb pohárköszöntőket, a legjobb vicceket. Ha egy kicsit többet ittam, szebben énekeltem, igazán szórakoztató voltam a hölgyek számára. A feleségemet is az egyik népszerű pincészet borkóstoló partiján ismertem meg. Nem volt soha semmi bajom az ivással egészen addig a napig. Elfelejtettem a tízedik évfordulónkat és ezért kicsit összekaptunk. Szó mi szó, a haverokkal a kocsmába kötöttem ki, akik néhány pohár erősebb pálinkával öntötték belém a bátorságot, hogy haza menve meg tudjam mutatni az asszonynak, ki az úr a háznál. Nem voltam részeg, de többet ittam annál, mint amit lehetett volna. Amikor bekanyarodtam az utcánkba, nem vettem észre a kislányt az út mellett, csak egy puffanást hallottam. Soha nem fogom elfelejteni azt a hangot. Nyolc éves lett volna márciusban. A börtön után elvesztetem a családom és a munkám is. Nem volt megállás a lejtőn, csak a pia segített felejteni. Többször hoztak vissza az orvosok a kómából, mire eljutottam odáig, hogy segítséget merjek kérni. Nem volt könnyű, rettenetesen szégyelltem és gyűlöltem magam. Ha nincs ez a csoport, ma nem élnék. Ha Isten nem tanított volna a bűnbocsánatra, soha nem mertem volna szembenézni azzal, amit tettem. Hogy mit mondanék másoknak? Ne vegyétek fel az első poharat, mert nem tudjátok mit hoznak a következők!”

(Köszönettel az AA körbe tartozó barátaimnak a történetért! RL)

Ajánlom mindenkinek: mondjnemetadrogokra.hu