szerda, június 26, 2013

A mennyei dolgok


„Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?”
(János evangéliuma 3. fejezet 12. vers)

Milyen konok és makacs nemzedék volt Jézusé. Hihetetlen, hogy nem vették észre, hogy nem jutott el az agyukig, hogy kicsoda Jézus, hogy mit akar igazán, hogy az emberek jólétén fáradozik, hogy enni ad az éhezőknek, hogy meggyógyítja a betegeket, hogy felemeli az elesetteket.

De nézzük csak! Mi különbek vagyunk? Mai társadalmunk szeretőbb, megértőbb, több hittel rendelkezik?

Lehet már te is tapasztaltad; mikor legnagyobb jó indulattal megpróbáltál segíteni, mikor csak egy nyúlfarknyi jó tanácsot próbáltál adni, hogy kilábaljanak egy adott problémából, hogy jobb legyen az életük, a válasz ma is; legyintés.

És milyen rossz, ha legyintenek. Főleg, ha sorozatosan legyintenek. Bizony velem is megtörtént már, hogy a meg nem értés következtében én is viszont legyintettem és úgy voltam, mint Jeremiás:

„Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet;…Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem. Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok.” (Jer.20:7-9)

S milyen jó, hogy Jézus nem ilyen. Milyen jó, hogy nem mond le rólunk akkor sem, mikor nemet mondunk neki. Ő akkor sem legyint ránk, ha nem fogadjuk el tanácsait, hanem folyamatosan zörget, és zörget, és zörget…

Nem küldött Jeremiás, Mózes, Illés,… helyett más prófétát, hanem kiemelte őket depressziós állapotukból: „mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.” (Jer.20:9) - folytatja Jeremiás

És ha minden ajtó bezárul előttünk, mikor a mennyei dolgokról, a reménységről beszélünk, kövessük a tanítványok példáját, akiket:

„Krisztus szerelme szorongat!” (2Kor.5:14)

És ezért „nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.” (Apcsel.4:20)