A hit igazsága
„És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték
az őnéki igazságul.”
(Mózes első könyve 15. fejezet 6.
vers)
Ábrahámot
a hívők atyjának szoktuk nevezni, aki valósággal hallotta a Teremtő szavát,
csodálatos ígéreteket kapott és ő volt az, akire Isten rábízta áldásainak
továbbítását. S miért éppen őt választotta ki az Úr? A válasz csupán ennyi;
mert szerette őt az Isten ő pedig hitt az Úrnak.
Ám
ha elkezdjük megvizsgálni az ő hitét, be kell valljuk ez merőben más, mint amit
mi hitnek nevezünk. Ábrahám hite a keleti ember gondolkodását tükrözi, mely a
mi nyugati szemléletünkbe nehezen fér bele.
Mert
a nyugati ember azt, aki Isten parancsára elköltözik egy ismeretlen országba,
és kész akár fiát is feláldozni az Úrnak, azt nem hívőnek, hanem fanatikusnak
nevezi, akit azonnal pszichiátriai kezelésre kell beutalni.
Így
a mi hitünk inkább elméleti, amiben nincs semmi meghökkentő, és nincsenek
csodás vonásai. A mi hitünk a hagyományokhoz van láncolva, és különböző jól
megfogalmazott ellentmondást nem tűrő dogmákkal van alátámasztva.
S
csak sóhajtozunk; de jó lenne olyan tapasztalatokat szerezni, mint Ábrahám! De
jó lenne úgy hinni, mint a pátriárkák! De jó lenne úgy szeretni Jézust, mint az
apostolok!
Isten
válasza ma erre a sóhajra; „Ezt
cselekedd, és élsz.” (Luk.10:28)
„egymást szeressétek; mert a ki szereti a
felebarátját, a törvényt betöltötte… Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt,
hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk
az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk.” (Róm.13:8-11)
