hétfő, május 06, 2013

Istennek tett fogadalom


„Ne beszélj elhamarkodottan, ne hirtelenkedd el az Isten előtt kimondott szavadat, mert Isten a mennyben van, te pedig a földön, ezért kevés beszédű légy! Mert ahogyan a sok munka álommal jár, úgy a sok beszéd ostoba fecsegéssel.
Prédikátor könyve 5:1-2

Középiskolás koromban volt egy osztálytársunk, aki rendszeresen kért kölcsön kisebb összegeket, amit többnyire soha nem adott meg. Mai fejjel inkább koldulásnak mondanám, mert általában csak annyit kért, amit még nem bántunk nagyon, ha soha nem kapjuk vissza. Mi is a baj ezzel, hiszen senkit nem ér nagy veszteség?! Anyagilag nem, de erkölcsileg mégis lehet veszíteni. Elveszett a becsület, az adott szó értéke. Végül senki nem vette komolyan a fiút.

Mi a helyzet velünk, mikor Istennek „fűt-fát” megígérünk? Voltunk már olyan helyzetben, mikor azt mondtuk: „Istenem, ha most az egyszer megsegítesz, örökre a te hűséges szolgád leszek...”

Két gond lehet ezekkel az elhamarkodott fogadalmakkal: az egyik, hogy a legtöbb esetben a veszély, vagy nehézség elmúltával hamar elfeledkezünk ígéretünkről. Éljük tovább életünket, és talán azt gondoljuk, valójában nem is Isten segített, hanem „valahogy” rendbe jöttek a dolgok.

A másik probléma pedig az Isten előtt való becsületünk. Nem mindegy, hogyan közeledünk Istenhez. Nem mindegy, hogy mit mondunk előtte és mit teszünk. Istent imádni, Istenhez imádkozni (beszélni vele) csak úgy lehet és érdemes, ha megtiszteljük személyét, szentségét, és minden egyes szavunkat meggondoljuk előtte. Isten a barátunk lehet, de nem egy „haver”, akivel tiszteletlenül bármit megtehetünk.

Ha komolyan vesszük Istent, ő is komolyan vesz bennünket. Ha megtiszteljük Őt, ő is tisztelettel és örömmel tekint ránk.