szombat, május 11, 2013

Akarom! De mit is?


Engedelmeskedjetek azért az Istennek;
álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.”
(Jakab 4:7)

Kereszténységünk értelmezésében az egyik legnagyobb jelentősége annak van, amikor megértjük, hogy mi a szerepe az akaratnak a megszentelődés folyamatában. A gond az, hogy ha nem értjük, hogyan kell helyesen használni akaratunkat, mert akkor valószínűleg nem is alkalmazzuk megfelelő módon. A veszély ebben van. Életbevágó tehát tudni, hogy emberi erőfeszítéseinket mire kell irányítanunk, és mi az, amire nem érdemes fecsérelni az energiánkat.
Ha minden erőfeszítésünket és akaraterőnket arra összpontosítjuk, ami számunkra lehetetlen, akkor kudarcot vallunk, így az ördög hamar elkedvetlenít minket. Elveszítjük bizalmunkat, amire akkor tettünk szert, amikor először elfogadtuk Krisztust, így meglazul, vagy akár meg is szakad az Istennel való kapcsolatunk, amire pedig szükségünk van, mert győzni csak az Úrral együtt tudunk. Ha elhatározom, hogy helyesen akarok cselekedni, szeretném megtartani Isten parancsolatait és engedelmeskedni neki, jó döntést hoztam. Viszont, ha megpróbálok magam harcolni a bűn és a gonosz ellen, soha nem érek el sikert, mert a bűn problémája belül van. Még a legerősebb emberek is csak a külső dolgokat tudják irányítani. A belső dolgok irányításához Isten erejére van szükség.
Létfontosságú kérdés, hogy az akaraterőnk és a választás lehetősége hogyan működik keresztény életünkben. Pál apostol ezt mondja: „Mert amit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt művelem, amit akarok, hanem amit gyűlölök, azt cselekeszem” (Róma 7:15). Itt olyan megtért keresztények bukásáról beszél Pál apostol, akik nem tanultak még meg Isten erejében hinni, hanem minden erejükkel saját magukban bíznak. Akaratukat rosszul használják fel. „arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs” (Róma 7:18 MBT). Aki arra összpontosít, hogy a jót tegye, nem tudja, hogyan vigye véghez. Az akaratunknak máshol van tehát szerepe, nem a jótettek végrehajtásában, kivitelezésében. „félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (Filippi 2:12-13 MBT). Isten munkálja bennünk mind az akarást, mind a cselekvést keresztény életünk során. De nem Isten munkálja bennünk az akarást és a cselekvést, ha a hitkapcsolat kereséséről van szó! Van különbség?
Nem Isten az, aki a hit harcában munkálja az akarást és a cselekvést, de Isten az, aki a bűn elleni harcban ugyanakkor megteszi ezt. Nagy különbség van a hit harca – amire a Biblia is felszólít minket – és a bűn elleni harc között. Ha saját erőnkből próbálunk harcolni a bűn és a gonosz ellen, akkor minden alkalommal elveszítjük a csatát. Ezekről Isten azt mondta, hogy nem tudjuk megtenni, nem a mi dolgunk. Ezt a csatát hagyjuk meg neki. A gonosz felett egyedül Ő győzhet!
A bűn és gonosz ellen tehát nem nekünk kell harcolnunk. A mi részünk, hogy kapcsolatot ápoljunk Jézussal. Sokszor éppen ezt hanyagoljuk el. Erőfeszítéseinket arra kell irányítani, hogy Jézushoz jöjjünk, és mellette maradjunk, akkor Ő be fogja váltani ígéreteit és véghezviszi bennünk az akarást és a cselekvést az Ő jó kedvéből. Ha a hit harcát harcoljuk teljes erőnkkel, akkor győzünk. Mi a hit harca? Az Istennel való élő kapcsolat élete, az arra való igyekezet, hogy nap mint nap el tudjuk különíteni napunk egy részét, amit az Úr Jézus megismerésével tölthetünk. Ha ezekre irányítjuk minden energiánkat és erőnket, Jézus harcolhat értünk a bűn és a gonosz ellen. Isten sohasem ígérte, hogy helyettünk keresi majd magát. Soha nem ígérte, hogy kutatja helyettünk a Bibliát, imádkozik és bizonyságot tesz helyettünk. De azt megígérte, hogy harcol Sátánnal értünk és helyettünk (Róma 8:37).
A mai ige is erre világít rá: nem úgy jöhetek Jézushoz, ha előbb legyőzöm magamban a rosszat, hanem miután Jézushoz jöttem és átadtam életem irányítását neki, így szabadulok meg a gonosztól, mert Ő győz bennem!

(Morris L. Venden, A működő hit c. könyvének nyomán, pp.188-195.)