Jézus szándéka

"A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek."

János evangéliuma 10:10

Sajnos ismerjük, mit jelent az, amikor csak pusztítani lép be valaki az életünkbe. Lehet, hogy nem járt tolvajképzőbe az illető és felháborodna, ha tolvajnak neveznénk, mert érintetlenül hagyta a pénztárcánkat, valamit mégis elvett. Megcsorbította az életünket. Jézus azt kéri tőlünk, hogy mindenkinek bocsássunk meg, még ha a legnagyobb bűnök egyikét is követik el velünk szemben, de ez az ige kivételesen nem a megbocsátásról szól. 

Ez a világ tele van gonosz emberekkel, akik azért gonoszak, mert elvetették Isten segítségét, Aki szeretné őket is megváltoztatni. Istennek leghőbb vágya, hogy ezen a világon minden ember megismerje Őt és akarjon jó lenni, de ezt tudjuk a Bibliából, hogy ez a "minden ember" csoport nem fog teljesülni. Miért? Hiszen Istennek semmi sem lehetetlen! Igen, de a kőszívű ember szívét nem fogja hússzívvé változtatni, csak abban az esetben, ha ezt az ember maga akarja. Isten sohasem fog kényszert alkalmazni. Ezért a történelem utolsó napján is az emberiségnek két csoportja lesz: akik igényelték Isten segítségét és akik nem.

Ezért kár abban reménykedni - amibe Istent tagadó emberek még kapaszkodnak -, hogy egyszer ez a világ lesz az a hely, ahol érdemes élni. Bár igaz, hogy ez a Föld lesz az, ahol érdemes lesz élni, de nem ebben a formájában és nem ezekkel a farkastörvényekkel, amelyek ma uralkodnak rajta. Ennek a megváltozott világ megvalósulásának egy módja van, mégpedig az, ha elfogadjuk azt, hogy egyedül Jézus Az, Aki igazi életet és bőséget ad az embernek. Semmi másban nem érdemes reménykedni, csak ebben. Jézus egyedül a kiút! Ő nem elvenni, hanem adni akar! Mindent, ami kell az élethez, sőt nemcsak eleget akar adni, hanem azt szeretné, ha bőségben élnénk!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia