szombat, január 26, 2013

Istennek vagy embereknek?

„Mert most embereknek engedek-e, avagy az Istennek?  Vagy embereknek igyekezem-e tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.”
(Galata 1:10)

Az Istentől elrugaszkodó, Tőle idegen eszmerendszerek mindig is jelen voltak az emberi társadalomban. A felvilágosodás korától kezdve az ember egyre jobban bízni kezdett önmagában, tudásában, erejében. A tudomány sok mindenre magyarázatot adott, s a korábbi érthetetlen, vagy éppen félelmetes természeti jelenségeket matematikai és fizikai törvényszerűségekkel írta le, magyarázta meg, sőt laboratóriumi körülmények között megismételte. Szép lassan az ember elszakadt Istentől. Csak abban az esetben érezi tehetetlenségét, s csak olyan esetbe szembesül azzal, hogy nem mindenható, amikor emberfeletti megpróbáltatással, leküzdhetetlen akadállyal találkozik (betegség, haláleset, természeti csapások, stb). Ezekben az esetekben a tudomány csődöt mond, az emberi megoldások nem elegendőek. Többre van szükség, valamire, ami emberfeletti, ami-aki tud megoldást az ember tehetetlenségének idején is.
Pál apostol felteszi a kérdést, hogy „most embereknek engedek-e, avagy az Istennek?” más fordítás szerint: „Emberektől hagyjam-e magam meggyőzetni, vagy Istentől?” Ma is ez a nagy kérdés: kinek higgyek? Kinek a tanítását, érveit fogadjam el? Emberekét, vagy Istenét? Valljuk meg őszintén, sokszor könnyebb és vonzóbb emberi tanításokra figyelni, azokat helyesnek tartani. Isten tanításait sokszor úgy látjuk, hogy azok túl nehezek, túl nagy áldozatot követelnek tőlünk. Az emberi megoldások könnyebbnek, logikusabban tűnnek. Igen ám, de az emberi megoldások annyit is érnek! Jeremiás prófétánál ezt olvashatjuk: „Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve! Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön” (Jeremiás 17:5-6). Ezzel szemben az Istenben bízó, az Úrra hallgató emberről így beszél: „Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek bizodalma az Úr, mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik” (Jeremiás 17:7-8).
Gyümölcstermő élete annak lesz, aki Istenben bízik, aki hagyja magát az Úrtól meggyőzetni. Az emberek kedvében járni, az ő igényeiknek megfelelni (az igazság elferdítése árán is) nagy veszélyeket rejt magában. Az apostolok még életveszélyben is úgy vélekedtek, hogy: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Apostolok Cselekedetei 5:29). Isten sohasem változik, nála nincs változás, vagy változásnak árnyéka. Aki Benne bízik, soha meg nem szégyenül. „Az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok” (Ézsaiás 50:7).
Határozott döntésre van szükség! Kettős életet nem lehet élni. Pál apostol ezt nagyon komolyan hangsúlyozza: „Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék”. Nem sántikálhatunk kétfelé. Isten áldására csak úgy számíthatunk, ha mellette döntünk. Legyen a mai nap ennek az ünnepélyes döntésnek a napja! Isten áldjon meg téged az Úr oldalán, az áldások, a gyümölcsöző élet oldalán!