szombat, december 01, 2012

Kihez mehetnék?


„Megkérdezte hát a tizenkettőt: „Hát ti nem akartok elmenni?” „Uram - felelte neki Simon Péter -, kihez mehetnénk? Örök élet beszédei vannak nálad. S mi hisszük és tudjuk, hogy Te vagy az Istennek Szentje.”

János Evangéliuma 6,67-69

Tettél már fel valaha mindent egy lapra? Volt már úgy, hogy csak egyetlen egy lehetőséged maradt, semmi más, csak a hitnek útja? Csak valami olyan, mint Mózesnek a Vörös tenger partján, hátában az egyiptomi sereggel; vagy éppen itt, a tanítványoknak, mikor teljesen elkötelezték magukat Jézus mellett és már nem maradt visszaút. Mi adhat erőt ahhoz, hogy ekkor lépj? Mi késztethet teljes elkötelezettségre, átadásra?

Talán csak az, gondolod, hogy szorult helyzetbe kerültél, hogy már nincs más lehetőséged, mert mindent eljátszottál, mindent megpróbáltál. A kényszerűség azonban kevés. Még ha Isten útján járunk is, ami jó út, ha csak szükségből tesszük és nem önként, hiábavaló és Istennek nem elég. Habár Péter vallástétele csodálatos, hittel teljes, mégis újabb próbák kellettek ahhoz, hogy a tanítványokból valóban az egyház oszlopai legyenek.

Azt is gondolhatod, hogy az ígéret, a remény a jobb életre. Hiszen Péter örök életre szóló beszédnek nevezi Jézus szavait. Azonban az örök élet minden szépsége is kevésnek bizonyult az utolsó vacsora éjjelén. Ahogyan az Új föld, a Mennyeknek országa minden ígérete is kevés ahhoz, hogy hitben tartson meg minket, mert érdekből sem lehet követni Krisztust. Mindegy, hogy kényszerből vagy érdekből hallgatunk Isten szavára, ez nem hozza meg számunkra a megváltást.

Mi marad akkor, ami igaz hitet, valós elkötelezettséget, átadást eredményezhet bennünk? „Te vagy az Isten Szentje!” Mondja Péter, és ez már nem kényszer, nem csupán a jövőben beteljesedő prófécia reménye, hanem a múlt tapasztalata és a jelen valósága. Sorsunk ezen múlik: kicsoda nekünk Krisztus? Van-e Vele közös múltunk és jelenünk? Ha van, lesz jövőnk is.