hétfő, december 31, 2012

Igazán ismersz, Uram!


„(A karmesternek: Dávid zsoltára.) URam, te megvizsgáltál és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha fölkelek, messziről is érted gondolatomat. Ügyelsz járásomra és fekvésemre, minden utamat jól ismered.  Amikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, URam! Elöl és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem. 
Zsoltárok könyve 139:1-6

Egy mindent tudó, mindent látó, sőt még a gondolatainkat is ismerő Isten gondolata először talán rémisztő lehet – de ha jobban belegondolunk, csak egy ilyen Istennek „van értelme”.

Milyen lenne az „isten”, aki semmit sem tud rólunk? Ez csak egy egyoldalú kapcsolat lenne. Én adok magamból, imádom őt, áldozatot mutatok be neki, de ő nem ismeri személyes helyzetemet, nem akar és nem tud válaszolni.
Erről a tragikomikus helyzetről írt már Ézsaiás próféta is az alábbiak szerint:

(Ézsaiás  44:9-18) „A bálványok készítői mind hiábavalók, és kedvenceik mit sem használnak. Tanúik nem látnak és nem tudnak semmit, ezért megszégyenülnek. Ki alkotott istent és öntött bálványt, amely nem használ semmit? Íme, minden társuk megszégyenül, mert a mesterek maguk is csak emberek. Gyűljenek össze, álljanak elő mind! Félni fognak, megszégyenülnek mindnyájan.
(…) Az ács mérőzsinórt feszít ki, vörös krétával rajzol, majd meggyalulja a fát, körzővel megrajzolja, és férfi formájúra készíti azt, díszes emberi alakra, hogy elhelyezze a házában. Cédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és fölneveli az erdő fájával együtt; fenyőt ültet, amelyet az eső fölnevel.  Ezekből tüzet rak az ember, vesz belőlük, hogy megmelegedjen, elégeti, és kenyeret süt. Sőt istent is csinál belőle, és imádja, bálványt készít, és leborul előtte. Felét tűzben elégeti, felével a húst készíti. Pecsenyét süt, és jóllakik, aztán melegedik, és így szól: De jó melegem van, látom a tüzet! Maradékából istent készít magának, bálványszobrot. Leborulva imádja, könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy az istenem! Nem tudnak és nem értenek semmit, mert be van hunyva a szemük, és nem látnak, és szívük nem eszmél.”

Nos, ehhez képest mennyivel jobb érzés, hogy a Teremtő Istenünk, nem ember barkácsolta dísztárgy, hanem egy élő, személyes, érző – SZERETŐ Isten. Személyesen kitüntet figyelmével, tervet készít életünkre nézve, gondot visel rólunk, támogat és célt mutat. Reményt adva kiemel a bűn rabságából, és örök élettel ajándékoz meg.

Talán szánakozó mosollyal gondolunk arra, hogy micsoda ostobaság, ha valaki saját maga készítette tárgyakat imád. Áldoz nekik (időt, pénzt, energiát, önmagát…), segítséget, boldogságot remél tőle. De ha jobban belegondolunk, mennyivel kevésbé ostoba dolog, amikor az ember készítette tárgyak (autó, TV, telefon, ékszerek, stb.) megszerzésért, megtartásáért hozunk nem kis áldozatokat. Mennyivel kevésbé ostoba dolog, ha nem egyedül Istentől várunk választ és megoldást életünk kérdéseire?

Isten a mi oldalunkon áll. Ő nem megfigyel, vagy ellenőriz bennünket, hanem egyszerűen ISMER. Jobban, mint bárki más, vagy mi magunk magunkat – mert ő az Örökkévaló, Teremtő Isten. Jó ezt tudni, jó őt Imádni!