szerda, december 12, 2012

Bocsásd meg bűneimet!


„Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!”
25. Zsoltár 7. vers

A megváltás tanítása oly egyszerű, és egyben oly bonyolult. Miért? Mert jelenlegi szellemi kapacitásunk szerint annyira érthetetlen és hihetetlen, sőt igazságtalan, hogy egy ártatlan szenvedjen a bűnösök miatt.

No persze vannak, akik egyáltalán nem tőrödnek ezzel a kérdéssel, mert önmagukat igaznak tartják, „nem ölök, nem lopok, nem csalok, miért mondják, hogy bűnös vagyok?”

Sajnos a bűn rendezésének Bibliai tanítása mára a kereszténységen belül is felhígult emberi vélekedésekkel. így sokszor két véglet között ingadozik a bűnhöz való viszonyulásunk.

Egyrészt az ’olcsó kegyelem’ elve szerint, mindegy hogyan élünk, mit teszünk, Isten a végén úgyis mindent megbocsát. Másrészt vannak, akik azt mondják, Isten kegyelmét ki kell érdemelni, a bűnöket csak a vezeklés útján bocsátja meg az Úr.

Dávid Zsoltára bemutatja számunkra, hogy Isten nem eltaszítja, hanem várja, keresi, sőt magához hívja a bűnbe esett embert, aki a Vele való szoros kapcsolatban döbbenhet rá saját gyarló állapotára és megváltozhat a mennyei szeretet hatására.

S milyen jó lenne, ha ma, mi is megtapasztalnánk ennek a szeretetnek átalakító voltát, így életünk Jézus hívása lehetne mások számára is, mint az alábbi bizonyságtétel:

„Egy kínai keresztény megértette a megváltás gondolatát. Megkeresztelkedése előtt lelkipásztora feltett neki egy kérdést, hogy biztos lehessen benne, a fiatal hívő helyesen érti a kereszt jelentőségét.
- Voltak Jézusnak bűnei? - kérdezte.
- Igen - hangzott a válasz.
A lelkész kissé nyugtalanul újra feltette a kérdést, mire a hölgy megerősítette:
- Igen, volt bűne.
A lelki vezető éppen helyre akarta őt igazítani, amikor így szólt:
- Voltak bűnei. Az enyémek.”
( Max Lucado: 3,16 A remény számai (69-70. oldal))