vasárnap, november 18, 2012

Fény a sötétben


Te vagy, Uram, a mécsesem, az Úr fénysugarat ad nekem a sötétségben.
Sámuel második könyve 22:29

Nem látsz az orrodnál tovább, vagy talán még addig sem. Köd és sötétség burkol magába, és nem tudod, merre, hova vezet a következő lépés. Kapaszkodót keresel, de kezed hasztalan tapogat a semmiben, és rád szakad a szörnyű csend, a magány, és az üveggolyónyi távolság nem enged szabadulni.
Egyik irányból a másikba kapkodod a fejed, hátha látsz valamit, vagy valakit magad körül, hátha nem egyedül kell megküzdened a kérdőjelnyi élettel, hátha találsz valahol reményt, mely irányt mutat a végtelennek tűnő értelmetlen térben.

Elvesztetted az eddig biztosnak hitt célt. Kihúzták lábad alól a talajt, és lázasan próbálsz nyújtózni jobbra-balra, hátha elérsz valamit, de mind hiába. Úgy gondolod, talán itt az ideje feladni. Itt az ideje beletörődni a sötétbe, és megtanulni fény nélkül élni, de ez lehetetlen.

És ekkor, mielőtt végleg feladnád, meghallod az ismerős hangot. Látod, ahogy egy apró mécses fénye győz minél jobban a sötétség felett. Igen, Isten jön feléd. Ő hoz fényt a reménytelen semmibe. Kezét nyújtja feléd, és felemel a mélyből. Új talajra állítja a lábadat, és vezet lépésről lépésre a cél felé. A homály percről percre oszlik, és lassan kezdenek kirajzolódni a tárgyak, alakjai. Lassan a szürke mindenség halvány színeket ölt magára, és egyre világosabb lesz minden.

Lassan kezd derengeni a cél, az út értelme, és lassan, nagyon lassan kezd visszatérni szívedbe a hit és remény. Lassan a mécses fénye átmelegíti kővé dermedt lelkedet, és újra képes leszel látni, ahogy szemed egyre jobban hozzászokik a világossághoz.

És mész lépést lépés után téve az Ő oldalán. Újra érzed, hogy élsz, hogy igazán élsz. Mert van Isten. Mert van remény.