Lesz Istennek ítélete felettünk!


„Azután ezt láttam: Trónokat állítottak föl, és egy öregkorú helyet foglalt, ruhája fehér volt, mint a hó, fején a haj, mint a tiszta gyapjú. Trónja olyan volt, mint a lángoló tűz, s annak kerekei, mint az égő tűz.”
Dániel 7,9


Van egy csodálatos templom Paduaban, Olaszországban, ami arról nevezetes, hogy a híres középkori festő, Giotto di Bondone a falára festette saját evangéliumát 1306-ban. Mivel a kor emberei közül kevesen tudtak olvasni, számukra a képek mesélték el Jézus Krisztus történetét. És ezek a képek valóban megindítóan beszélnek. Aki belép a templomba szinte átélheti mindazt, ami Jézussal történt. Láthatja a születését, nevelkedését, csoda tetteit, szenvedését és halálát, végül feltámadását is. Aztán a szemlélő elindul kifelé a templomból és ekkor, a legvégén szembesül Giotto utolsó üzenetével. A kijárat teljes falfelületén az utolsó ítélet képe bontakozik ki a félhomályból. Egyszerre felemelő és megborzongató. A hatalmas kép középpontjában az ítélkező Krisztus áll, mellette az apostolok, fölötte az angyalok serege, kik a világ négy égtája felől összegyűjtötték az embereket. Az ajtó fölött közvetlenül, szintén középen áll a kereszt, ami elválasztja egymástól az üdvözültek és a kárhozottak seregét. Az előbbiek a dicsőségből, míg az utóbbiak a szörnyű szenvedésből részesednek, ahogy kijár nekik. A pokol kínjai nagyon szemléletesen vannak ábrázolva. A festő korának kínzó módszerei elevenednek meg és kerülnek át az örökkévalóság dimenziójába. Milyen félelem szállta meg azokat, akik akkor léptek ki a templomból. Rettegtek attól, hogy mindennapi borzalmaik várnak rájuk az örökkévalóságban, ha istentelenül élnek.

Ma a középkori egyház félelmet árasztó Istenképe már a múlté, és ez így helyes. Úgy kell látnunk az Atyát, ahogy Krisztus mutatta be nekünk itt, a földön jártakor. Úgy kell gondolnunk Istenre, mint aki nem gyönyörködik a meghaló halálában! Úgy kell ismernünk Őt, mint a tékozló fiú megbocsátó, fiát visszaváró apját, kinek türelme, szeretete soha el nem fogy. De nem szabad a másik végletbe sem esnünk. Mert igaz, hogy Ő könyörülő és irgalmas Isten, aki késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, de ugyanakkor igazságos is. Mert nem hagyhatja, hogy az a temérdek igazságtalanság, ami a történelmünk alatt megtörtént, büntetlenül maradjon. Isten igazságossága késztet bennünket ma is arra, hogy Krisztus erejét igényelve ma is szentül akarjunk élni a világban! Mert lesz Istennek ítélete felettünk!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia