„Egy szívhez szalad...”
„Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így
szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”
Lukács evangéliuma 5:8
Nem, Uram. Nem kell a társaságod. Csalódtam, és inkább
nélküled folytatom tovább. Megy egyedül is, majd meglátod. Megállok a saját
lábamon is, nincs rád többé szükségem. Nincs szükségem egy olyan Istenre, aki
nem úgy cselekszik, ahogy az szerintem jó lenne.
És futsz messzebbnél messzebb, Édentől minél keletebbre, és
próbálsz hátat fordítani mindannak, ami a Vele való kapcsolatodat jelentette, míg
végül ugyanoda kötsz ki, Isten lábai elé. Valahogy nem tudsz menekülni. Nem
tudsz elég messzire menni ahhoz, hogy Ő ne szeretne, ne viselne gondot rólad,
és ne mutatná meg: az Ő kezeiben vagy igazán biztonságban.
Mert valami mindig visszavisz hozzá; legyen az jólét vagy
nehézség, egészség vagy egy súlyos kór, a család vagy épp annak hiánya, az élet
nagy kérdései. Addig menekülsz, míg valahogy csak-csak visszatalálsz Istenhez.
Míg végül újból ott fekszel lábai előtt a porban némán, összetörten, de
szívedben a jóleső érzéssel: hazaérkeztem. A kettőtök közt lévő különbség azt
súgja, neked itt nincs helyed, te túl bűnös vagy az Ő társaságához, de Isten
félbeszakítja gondolataid menetét, és magához ölel, mint hazatalált tékozlót.
Megnemérdemelt szeretettel emel fel a földről, és fogad
vissza, mert a te helyed ott van az Ő oldalán, hozzá tartozol. Ne menekülj hát
tovább!
