vasárnap, szeptember 09, 2012

„Egy szívhez szalad...”


„Simon Péter ezt látva leborult Jézus lába elé, és így szólt: Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!”
Lukács evangéliuma 5:8

Nem, Uram. Nem kell a társaságod. Csalódtam, és inkább nélküled folytatom tovább. Megy egyedül is, majd meglátod. Megállok a saját lábamon is, nincs rád többé szükségem. Nincs szükségem egy olyan Istenre, aki nem úgy cselekszik, ahogy az szerintem jó lenne.

És futsz messzebbnél messzebb, Édentől minél keletebbre, és próbálsz hátat fordítani mindannak, ami a Vele való kapcsolatodat jelentette, míg végül ugyanoda kötsz ki, Isten lábai elé. Valahogy nem tudsz menekülni. Nem tudsz elég messzire menni ahhoz, hogy Ő ne szeretne, ne viselne gondot rólad, és ne mutatná meg: az Ő kezeiben vagy igazán biztonságban.

Mert valami mindig visszavisz hozzá; legyen az jólét vagy nehézség, egészség vagy egy súlyos kór, a család vagy épp annak hiánya, az élet nagy kérdései. Addig menekülsz, míg valahogy csak-csak visszatalálsz Istenhez. Míg végül újból ott fekszel lábai előtt a porban némán, összetörten, de szívedben a jóleső érzéssel: hazaérkeztem. A kettőtök közt lévő különbség azt súgja, neked itt nincs helyed, te túl bűnös vagy az Ő társaságához, de Isten félbeszakítja gondolataid menetét, és magához ölel, mint hazatalált tékozlót.

Megnemérdemelt szeretettel emel fel a földről, és fogad vissza, mert a te helyed ott van az Ő oldalán, hozzá tartozol. Ne menekülj hát tovább!