szombat, szeptember 29, 2012

Ami a miénk


„Ki is volna a mi reménységünk vagy örömünk, koronánk és dicsőségünk, ha nem ti, a mi Urunk Jézus Krisztus színe előtt az ő eljövetelekor? Bizony, ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
1Thessz 2,19-20

Csendes, keveset beszélő asszonynak ismertem meg. Nyugodtan, csendesen figyelt az imaórákon és az istentiszteleteken, amikor el tudott jönni. A férje nem mindig engedte. Aztán az egyik evangélizáción, amelyikre mindketten eljöttek, döntött, hogy szeretne megkeresztelkedni. A párja azonban makacs volt, hiába járta végig a tanítást, végül nem engedte. Évek teltek el, és ő imádkozott. Én a körzetből is elkerültem már, amikor a hírt hallottam, hogy tagja lett a közösségnek és a férje is megváltozott.

Egy idős, sokat szolgáló testvérnő gyümölcsei voltak. Tisztességes, megbecsült emberek a városban, dolgosak, akikre mindenki felnézett. Mindenki szerette volna a gyülekezetben, hogy a közösség tagjai legyenek, de ők vártak, a férj és a feleség is. Fiaik még a világban voltak, vonzotta őket a nagybetűs élet, a szórakozás. A testvérek vártak és imádkoztak. Ők is vártak és imádkoztak. Ha rákérdeztem: „Nélkülük nem, a család… Majd együtt.” - volt a válasz. Aztán eljött annak is az ideje. Az imaház megtelt örömmel. Medencét hozattunk távolról, mert azt akarták, hogy a szertartás is otthon legyen. Aznap az egész család fehérbe öltözött.

Úgy lépett be a kapun, mint aki már kész volt. Amikor a hitelvekre tanítottam, idős kora ellenére is igazi, szorgalmas diák volt, pedig csak ismételnie kellet mindazt, amit gyerekkorában már egyszer megtanult. Maga volt a tisztelet, az udvariasság. Mindenkivel illedelmesen, csendes szeretettel beszélt. Felhagyott az aktív politikával, felesége templomából is elköszönt. Mindenki sajnálta, mégis megértették, hazatér. Elmúlt már hatvan, sőt a hetvenhez közelített, amikor szövetségre lépett az Úrral. Meghalt szülei, lelkipásztor testvére és annak családja állandó imádsága volt, ami akkor meghallgatásra talált.

Mennyi erő, mennyi reménység és hit, mennyi imádság kellett mindehhez minden nap, ami ezeknek az embereknek az életében végül valóra vált! Hányszor lett próbára téve kitartásuk, mire végül beköszöntött az öröm! Példájuk legyen követendő a számunkra, hogy érdemes!