szombat, szeptember 15, 2012

A Jó hír képviselete


„Uramnak, az Úrnak lelke nyugszik rajtam, mert felkent engem az ÚR. Elküldött, hogy örömhírt vigyek az alázatosaknak, bekötözzem a megtört szíveket, szabadulást hirdessek a foglyoknak, és szabadon bocsátást a megkötözötteknek. Hirdetem az ÚR kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját, vigasztalok minden gyászolót. Hamu helyett fejdíszt adok Sion gyászolóinak, gyászfátyol helyett illatos olajat, a csüggedés helyett öröméneket. Igazság fáinak nevezik őket, az ÚR ültetvényének: őt ékesítik.”
Ézsaiás 61,1-3

Mindannyian szent érzelmekkel gondolunk arra a pillanatra, mikor Megváltónk kezébe adták Ézsaiás tekercsét és Ő olvasta fel ezeket a szavakat, mert tudjuk, hogy mindez nem pusztába kiáltott szó volt. Jézus szavai mögött ott álltak a tettei. Ő valóra váltotta mindazt, mit ígért. Egész életével az alázatosokért, a megtörtekért, a rabságban élőkért szolgált és bánatukat örömre változtatta. A remény nélkülieket Isten népévé tette. De mi a helyzet velünk? Minden keresztény hiszi, hogy feladata Krisztus küldetésének folytatása a földön, de mégsem mindannyian végezzük el ezt a feladatot. Miért? Ebben a szövegben három okra is rábukkantam:

1.       Isten Lelkének békéje.
Ez az első ok. Aki Krisztus küldetésében jár, Isten Lelkének békességével bír. E nélkül egyszerűen képtelenség bármit is tennie. A Szentlélek vezetésére van szükségünk, állandó jelenlétére életünkben. Jézus Isten Lelkének csodája által fogantatott és öltött emberi testet. A Lélek által ragadtatott a pusztába, keresztségekor is vele volt, csakúgy, mint mindvégig. A Szentlélek Krisztus helyettese a földön, a másik Vigasztaló, Akit az Úr maga ígért és küld önmaga helyett.

2.       Kiválasztás.
A második ok a kiválasztottságunk, rendelkezünk-e Isten személyes elhívásával? Nem szabad önkéntesként dolgozni Isten művében az Ő felhatalmazása nélkül! Nem elég az elvi meggyőződés, az egyetértés, valódi közösségre van szükségünk Urunkkal. Sok keresztény küzd személyes tapasztalatok nélkül azért, hogy megvalósítsa hitének minden tanítását az életében, de folyvást elfogy az ereje, mert nincs közössége Istennel. Aki Krisztus követője, az nem egy vallás híve, az nem valamiben hisz, hanem Valakiben, akit ismer, akivel beszélget, aki megbízza őt minden nap, hogy tegye azt, amit Ő tenne.

3.       Küldetés.
A harmadik ok a küldetés maga. Sokan már olyan régóta gyakorolják vallásukat, élnek tantételek szerint, hogy rég elfelejtették miért is lettek hívőkké. Építik a gyülekezetüket, gondoskodnak az egyházi szükségletekről, figyelnek, hogy minden a legnagyobb rendben, Istenhez méltón történjen a közösségi alkalmakon; de elfelejtették, hogy a pásztor a 99 meglevő bárányt elhagyva azért az egyért indult, aki még nincs meg. Mindig emlékeznünk kell arra, hogy Megváltónk most is megtenné ezt, és ezt várja tőlünk is. Amikor bennünket megtalált mi is a 99 tagja lettünk, a meglevőké. Az Ő szeretete motiváljon minket arra, hogy kapcsolódjunk be az elveszettek megmentésébe, mert mi magunk csak így lehetünk igazán keresztények, csak ha folytatjuk, amit Ő kezdett el mindannyiunkért.