Jézus gyógyítása

"Egyszer valamelyik zsinagógában tanított szombaton. Íme, volt ott egy asszony, akiben betegség lelke lakott tizennyolc éve, és annyira meggörnyedt, hogy egyáltalán nem volt képes felegyenesedni. Amikor Jézus meglátta őt, előszólította, és ezt mondta neki: 
- Asszony, megszabadultál betegségedből!
És rátette a kezét, mire ő nyomban felegyenesedett, és dicsőítette az Istent."

Lukács evangéliuma 13:10-13 

Először csak néha nem nézett az emberek szemébe. Azután egyre gyakrabban kerülte a tekinteteket. Majd a vállait leeresztette. Később nem figyelt rá, hogy Isten egyenesnek teremtette az embert. Egyre inkább a földet figyelte az ég helyett. Egy napon arra ébredt, hogy nap nap után úgy telt el, hogy eddig nem akarta, de most már nem tudja megtenni, hogy felegyenesedik, mert nincs esélye rá többé. Mindezért önmagát hibáztatta. Ha lett volna valami, amire hivatkozott volna, bár nem lett volna segítség, de talán nem lett volna ekkora a teher. 

Nincs mentség, nincs visszaút, nincs segítség - gondolta. Egy egészen szürke szombaton, ami megtörtént az elmúlt 18 év alatt minden héten, csakúgy, mint máskor komor és megvető tekintetek, ítélkező pillantások között ült a gyógyulás helyén, az Isten házában. Már megszokta. Nem volt olyan éles a fájdalom, mint eddig, de teljesen érzéketlenné válni nem lehet vele szemben. Amíg él, reménykedni fog. De miben is? Abban, hogy egyszer vége lesz, hogy nem fog fájni, ha lenézik, ha végre képes lesz megbocsátani magának? Mindegy. Reménykedik. Honnan tudni? Nem lett volna aznap a zsinagógában, ha nem lett volna reménye valami jobb után.

Akkor hirtelen, 18 év gyötrelme után egyszerre, egyetlen szóra, a "MEGSZABADULTÁL" gyógyító szavára örökre megváltozott az élete. Megismerte Azt a Valakit, Aki nélkül mi meggyötörjük és meggörbítjük magunkat és többet nem tudunk már kijönni a betegség mély gödréből. De Jézus megszabadít magunktól, hogy végre Vele egyenesen és egészségesen éljünk. 

Tedd le Nála a görbeségeidet és legyél szabad! Jézusnak egyetlen szavába kerül, és Neked is csak egybe: kérlek!

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet