szombat, június 16, 2012

Ki ül a trónon?


„De hála az Istennek, hogy jóllehet a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, a melyre adattatok. Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.”
Róma 6,16-17

A trón magas, mindenki fölött álló. Bárki, aki látni akarja a benne ülőt, fel kell néznie rá. A trón kényelmes, bársonyosan puha. Mindenki vágyik rajta ülni, benne megpihenni. A trón dicső. Fényes arannyal bevont karfája tündököl a napsütésben.

A trón magas, aki benne ül, mindenki fölött áll, mert mindenki ura. Mindannyian szeretnénk, ha nem csak azért kellene rá felnéznünk, mert hatalma van fölöttünk, hanem azért, mert méltó csodálatunkra; mert bölcsességével és szeretetével elnyerte hódolatunkat. Olyan személynek kell lennie, kinek vérében van az uralkodás, de azt nem előjognak, hanem kiváltságnak tekinti, értünk végzett szolgálatnak. Aki uralkodni akar, annak vezetni is tudni kell. Ismerni a helyes utat, hogy példakép lehessen, hogy ítéletei igazságosak legyenek. Jellemében tisztának kell lennie, hogy elfogadjuk szavát és meg ne szédüljön a magasban. Irgalmasnak is kell lennie, hogy bánni tudjon velünk.

A trón kényelmes, mi is mindannyian bele ülnénk. Fel is próbáljuk néha, önmagunk urai akarunk lenni, mert csak az előnyeit, a vonzó oldalát látjuk, a hatalmat. Sőt, vannak, akik mások trónjára is szívesen felülnének, hogy rajtuk is uralkodjanak. Ekkor játszmákat játszanak egymással, sokszor még a családon belül is, és nem veszik észre, hogy ez nem játék. A kényelem tunyává tehet, ha sokszor kiszolgálnak, ellustulunk és kezdjük elhinni, hogy ez jár nekünk. Uraknak képzeljük magunkat, pedig csak rossz szokásaink rabjává válunk és elveszítjük őszinte kapcsolatainkat. Aki nem tud uralkodni, aki csak a kényelmet szereti, azt a trón megrontja. Észre sem veszi, és már foglyává válik, nem tud kitörni a szerepéből, mert nem tud megalázkodni. Ha megtenné – azt hiszi – elvesztené identitását, pedig pont fordítva van. A trón határozza meg, hogy ki is ő valójában, az a trón, amit magának állított, önmagának emelt.

Az igazi trón dicső, tündöklő, de nem az aranytól, nem a hatalomtól, hanem a tettektől. Annak tetteitől, aki benne ül. A tettek pedig önmagukért beszélnek, nem kell hozzájuk magyarázat, csupán tapasztalat. Megtapasztaltam már, hogy mikor vagyok boldog. Akkor nem, ha mások uralkodnak rajtam. Akkor sem, ha én próbálok uralkodni másokon önmagam helyett. Akkor sem, ha a magam ura vagyok. Mi csak szolgák vagyunk mindannyian és egy jog a miénk, hogy jó Urat válasszunk magunknak, akit szolgálhatunk. Én csak egy ilyen Urat ismerek, Krisztust.