vasárnap, május 20, 2012

Amiről nehéz beszélni...

„És hallottam egy hangot az égből, amely ezt mondta: Írd meg: Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg, mostantól fogva. Bizony, ezt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásaiktól, mert cselekedeteik követik őket.”
Jelenések könyve 14:13

Tudod, Barátom, nehéz ebből a szemszögből nézni a dolgokat. Mert akik az Úrban haltak meg, ők is meghaltak, nincs különbség. Igen, valahol a szíved mélyén tudod és érted, mégsem bírod minden nap minden percében kimondani ezt a boldogságot.

Mert fáj az űr, a hiány. Fáj, hogy a halála pillanatától az, akit szerettél, aki kimondhatatlanul fontos volt neked, kimarad az életed további eseményeiből. Fáj, hogy nem veheted fel a telefont, és nem hívhatod fel, amikor szükséged van rá, vagy amikor csak egyszerűen beszélgetni szeretnél vele. Fáj, hogy az, aki a tiéd volt, aki hozzád tartozott és aki nélkül piszkosul nehéz, hirtelen megszűnt létezni, és csak az emlékek maradtak utána. Az írása néhány bevásárlócetlin, jegyzeten vagy recepten, egy rövid üzenet, amit neked küldött egy különleges alkalmon. Fényképek, melyek mind az ellenkezőjét ordítják annak, ami történt, és az örökség, amit szívedben hordozol tovább.

Ő elment, de vár rá a feltámadás, és valahol itt a boldogság, mert megbékélt Istennel és emberrel, és csak ez számít. Tudod, boldog vagy te is, mert ezt a békét hagyta neked maga után. Békét, mert Isten tudja, minek miért kellett megtörténnie, és neki gondja van még rád ezután. Békét, hogy el tudd fogadni a jelent, és reményt a boldogsághoz.