szerda, február 29, 2012

A puszta kivirul

„És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka terem.”
(Ézsaiás könyve 35. fejezet 7. vers)



Elnézve a kietlen, szürke téli tájat, bizony vágyakozva mondjuk: Milyen jó lenne, ha itt lenne már a tavasz! Minden kizöldülne, szivárványszínben pompáznának a kertek, reggelente a madarak köszöntenék a napsugarat…

S ha kint nem látszik is, de az idő múlása megerősít abban, hogy a tavasz, várjuk vagy sem, megállíthatatlanul közeledik.

Ézsaiás könyve azonban, figyelmünket a természet újjáéledéséről, másfelé szeretné terelni. Ez az ígéret, ami ott, akkor a fogságból való visszatérés örömét jelezte, ma Jézus visszatérését hirdeti.

Hisz ma is annyi, a „lelki babilon” fogságában élő ember van. Sátán minden módon szeretne örökre megkötözni, bűnös hajlamunkkal, rossz szokásainkkal, fizikai és lelki gyengeség által.

Viszont, ha kint még nem látszik is, de Szabadítónk eljövetele, várjuk, vagy sem nemsokára bekövetkezik.

S milyen jó lesz együtt lenni Jézussal és a megváltottak seregével! Új ég, új föld, véget ér minden szenvedés, nem lesz halál, fájdalom, könny…

Jézus azt ígéri: „Bizony hamar eljövök.” (Jel.22:20)

Ha szeretnél te is találkozni Vele, mond velem:

„Ámen, bizony jövel Uram Jézus!”