szerda, február 15, 2012

Misszióparancs és megerősítés

„Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket. És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket.”
(János evangéliuma 20. fejezet 21-22. vers)


Hogy mit jelentett a tanítványoknak a Jézussal való találkozás ott a felházban? Mi változott ezáltal hitükben, igyekezetükben és Isten iránti odaadásukban?

Az apostolok cselekedete megadja a választ. Pünkösdkor, mikor kiléptek az ajtón többé senki sem állíthatta, és hallgathatta el őket, mert még vértanúságuk is magvetés volt mások megmentésében.

Persze mondhatjuk; hát igen, ők együtt voltak a Mesterrel, megkapták a Szentlélek különleges ajándékait, csodás tapasztalatokra tettek szert. De ma már velünk más a helyzet…

Valóban így van? Jézus keze ma rövidebb, mint akkor? Vajon a Szentlélek ereje megfogyatkozott? Semmiképp.

„Mennyei Atyánk sohasem vonta meg világosságát gyermekeitől. Az újszövetségi lelki adományok sem csökkentek, sőt inkább csodálatosan megnövekedtek, hiszen Isten országának ügye és munkája sem szorítkozott többé egyetlen népre vagy országra, hanem kiterjedt az egész föld kerekségére s felölelt minden nemzetet.

A lelki adományok a végidőben a maguk teljességében nyilatkoznak meg s a gyülekezet, Krisztus teste, a lelki adományok teljessége által tökéletesen kinyilatkoztatja azt, aki „mindeneket betölt mindenekkel". (Ef. 1:23)

Minél számosabbak az ajándékok, minél gazdagabb tevékenységet fejtenek ki s minél kiterjedtebb a munkaterületük, annál jobban megdicsőíttetik az összes jó ajándékok Adományozója, s annál gyorsabban következik be a jó mag teljes megérése az eljövendő nagy aratásra.” (E.G.White: Tapasztalatok és látomások 5.o.)

S ha mindezt meg akarod tapasztalni, nincs más dolgod, mint azt mondani: „Imhol vagyok Uram, küldj el engemet!”