szombat, április 09, 2011

Óriásokkal küzdve

„Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem! Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!”

Zsoltárok 18,2-3

Dávid az után is, hogy legyőzte Góliátot, majd Saul után király lett Izráelben, sokat harcolt az óriások maradékával (2Sám 21,15-22). Az ellenséges filiszteus csapatok újból és újból a hajdani Góliát rokonai segítségét kérték, hogy megrendítsék a fiatal király amúgy sem elég szilárd hatalmát.

Maga, Jisbi Bénób, aki az egyik leghatalmasabb volt közöttük, elhatározta, hogy megöli Dávidot. Sikerült volna is a terve, ha nem lett volna Abisai, Séruja fia, aki megelőzve a halálos csapást, átütötte fegyverével.

Gób városánál egy másik királyi vitéz a félelmetes Sáfot győzte le nemes harcban. Ugyanitt győzte le Góliát név- és vérrokonát, a gitteusi Góliátot Elkhanán, Dávid földije.

Gáth városánál egy újabb órias-szörnyet, akinek hat-hat ujja volt kezén-lábán, győzött le a király unokaöccse, Jonathán.

Mivel minden harcban győzelmet aratott és így uralma is megszilárdult, Dávid ekkor írta és énekelte a 18. zsoltár gyönyörű sorait. Hálát adott Istennek oltalmáért, segítségéért.

Amikor még az első lépéseinket tesszük meg az Isten útján, Sátán nem örül annak, hogy véget ért felettünk hatalma. Régi bűneink emlékezete, régi vágyaink óriási, ellenállhatatlan hatalommal törnek ránk parancsára, hogy eltiporják, megsemmisítsék új életünket Krisztusban.

De nem kell félnünk, Megváltónk elküldi felmentő seregét! Ahogy Dávidnak, úgy nekünk is vannak jól felfegyverzett vitézeink, akik nálunknál is jobban forgatják az Ige kardját, használják a hit pajzsát.

Hitben tapasztalt, próbákban edzett testvéreink, barátaink Istennek engedve a segítségünkre sietnek. Ne akarjunk egyedül megküzdeni az ellenséggel! Merjünk mindenkor segítséget kérni, mert megkapjuk! Így válik Dávid zsoltára a mi hálaadó énekünkké is.

péntek, április 08, 2011

A szerető Isten áldozata


„Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogyha valaki hisz ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

János 3:16.

Ez a Biblia aranyszövege.

Hallottam egyszer erről az Igéről egy 12 részből álló előadássorozatot. Szóról szóra áttanulmányoztuk – 12 héten át!

Ha a gyermekiskola legfiatalabb tagjának csak annyit mondasz: „Mert úgy szerette…” - befejezi.

Ha megkérdezed egy vallásos embertől – ő is tudni fogja.

Te is ismered!

Csak épp ránéztél, amikor megnyitottad ma reggel ezt a reggeli dicséretet – és már fújtad is kívülről.

De most kérlek, ülj le és tölts el egy pár percet csak ezzel az egy igével. MIT mond ez NEKED ma?

Ízlelgesd a szavait!

Van gyermeked? Mennyi pénzért áldoznád fel őt – a legkedvesebb barátod életéért?

Ha már végképp meg kellene tenned – nem inkább magadat tennéd oda?

Isten ezt azért tette, hogyha „valaki hisz Őbenne el ne vesszen”. Belegondoltál már valaha – hogyha csak egyetlen ember hisz is benne – azért az egyért is megteszi?

Próbáld behelyettesíteni önmagadat.

’Isten annyira szeretett engem, hogy az ő egyszülött drága fiát odaadta értem – hogyha hiszek benne, el ne vesszek, hanem örök életem legyen!’

„Isten annyira szerette ezt a világot, hogy a saját Fiát küldte el megváltásunkért.

„Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.”

Ez az evangélium!

Ez a megváltás!” (Morris Venden)

(Ma délután fél kettőkor Adventista félóra lesz az MR1 Kossuth Rádióban)

csütörtök, április 07, 2011

Isten által írt parancsolatok

"Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat."

Mózes második könyve 31:18

...pedig Mózest sokan vádolják azzal, hogy ő a törvényadó...

Félre nem érthető, hogy Isten írta a saját ujjával a két kőtáblát, így minden, ami azon található Isten kérése mihozzánk, emberekhez. Nem emberek találták ki, így emberek által el nem törölhető, ami szerepel rajta. Örök sorsunk ezen kőtáblák tartalma alapján lesz eldöntve.

10 egyszerű kérés, ami nélkül lehetetlenné válna az élet a Földön. Amikor valami nagy gubanc van az életünkben, mindig azért, mert vagy mi, vagy valaki a környezetünkben megszegte valamelyik törvényt a 10 közül.

Emberként önzőek vagyunk. Szeretnénk a kisebb nyomású területek irányába élni az életünket - mint a folyadékok és a gázok -, így sokszor érezzük tehernek az elvárásokat. Viszont azonnal értjük, hogy miért van szükség a korlátozásokra, amikor valaki ellenünk szegi meg a szabályokat.

Isten ilyen egyszerű dolgokat kért tőlünk, például, hogy ne öljük meg egymást. Ha nem kérte volna, mindenki szabadon legyilkolhatna bárkit, aki neki nem tetszik. Sajnos lassan eljutunk egy olyan világba, ahol természetesebb a gyilkosság, mint a megbocsátás. De az a reménység, hogy Isten elszámolásra hívhatja az emberiséget az Ő törvénye alapján.

Van egy ennél is nagyobb reménysége az emberiségnek: még a gyilkosoknak is van lehetőségük tiszta lappal indulniuk, ha elfogadják, hogy Jézus minden bűnünkért megfizette a váltságdíjat. Isten törvénye érvényben marad mindig. Viszont azok, akik elrontották az életüket, mert nem vették komolyan Isten törvényét, azoknak sem kell reménytelennek lenni, mert Jézusnál megkapják az újrakezdés lehetőségét Jézus segítségével együtt.

Ami pedig a legjobb hír: a jók sem azért kapnak örök életet, mert jók voltak és mert egész életükben szerették Isten törvényét, hanem mert Jézus nekik is kegyelemből adja az üdvösséget. Mindeközben Isten törvénye változhatatlan, mert Ő Maga is az.

szerda, április 06, 2011

A békéltetés szolgálatában


„Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;” (2. Korinthusi levél 5. fejezet 18. vers)

Két éve az egyik hittestvérünktől kaptunk egy macskát, majd, hogy ne legyen egyedül fél év múlva kaptunk egy másikat is. Emlékszem, milyen nehezen fogadták el egymást. És később is, mikor játszottak, verekedtek néha eléggé eldurvult a helyzet.

S mit csinál ilyenkor az ember? Megpróbál közbeavatkozni, aztán miután szerez egy-két karmolást és harapást, rádöbben, jobb, ha inkább ők elintézik maguk között.

S ez csak suta példája annak, milyen veszélynek teszi ki magát az, aki két ellenséges felet akar egymással kibékíteni.

Jézus mégis magára vállalta, hogy kibékít minket az Atyával, akinek a bűnbeeséskor hátat fordítottunk. S akit, minden egyes bűnünkkel, engedetlenségünkkel nap, mint nap megsértünk.

Így békéltető szolgálata nem ért véget a kereszten. Szentlelke által minden pillanatban arra buzdít, ne bűnös, önző ösztöneinknek éljünk, hanem „annak, a ki érettök meghalt és feltámasztatott.” (15. vers)

Ez az új élet abban nyilvánul meg, hogy mi magunk is a békesség követeivé válunk, vállalva annak minden nehézségét és örömét, elszenvedve minden megszégyenítést Jézus nevéért, s ugyanakkor osztozva abban a kimondhatatlan boldogságban, mikor valaki közreműködésünk által kibékül Istennel.

Jézus ma elküld, hogy te, aki ismered az igazi békesség forrását, menj és nyújtsd ki kezed e békétlen világ, békétlen lakói felé!

„Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, a ki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, a ki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!” (Ézs. 52:7)

kedd, április 05, 2011

Szeretlek !!!






No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú. Ésaiás 1,18









Ma reggel, ha borús is az idő, akkor is fény ragyogott fel a lelkemben, amikor ezt az igét elolvastam. Ilyen a mi Istenünk! Én megbántottam őt tegnap is azzal, hogy kiabáltam a gyermekemmel és Ő azt üzeni nekem, hogy Laci, a bűnöd skarlátpiros de hófehér lesz.

Hogyan lehet ez? Miért? Nem tudom. Csak azt tudom, érzem, hogy Ő nagyon szeret.

Nem érdekel ennek az igének a teológiai jelentése, nem érdekel, hogy mi is az a karmazsin, engem most csak az érdekel, hogy amikor elolvastam boldog lettem. Átölel az Isten, valóságban érzem szeretetét.

„Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, a ki ő benne bízik.” Zsoltárok 34,9

hétfő, április 04, 2011

Reménység a szenvedésben

hiszen azért fáradunk és küzdünk, mert az élő Istenben reménykedünk, aki üdvözítője minden embernek, de leginkább a hívőknek.

Timótheushoz írt első levél 4:10

“Mondottam, ember küzdj és bízva bízzál!” – mondja az Ember tragédiájának talán legtöbbet idézett gondolata. Ezt a nem túl szívderítő buzdítást hadd fokozzam a 13. színből vett idézettel:
A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.”


Hálásak lehetünk a fenti idézetek nem a Bibliából származnak! Tény, hogy az élet tele van küzdelemmel, fáradsággal, kemény próbákkal, de hogy ez lenne életünk célja...?

Ha nem hiszünk Istenben, gyakorlatilag az életünknek nincs semmi értelme, sem célja. Egy ateista úgy fogalmazott, hogy még ha az életnek nincs is végső célja, azért az életBEN lehetnek célok. Igen-igen, de a végső sorsunk ezek szerint mégiscsak a temető.

Miközben saját kisebb-nagyobb harcainkat vívjuk, ne feledkezzünk meg arról, hogy mindannyian (beleérve Istent és Sátánt ill. követőiket is) egy kozmikus nagy küzdelemben élünk. A küzdelem a bűnnel, az első lázadással kezdődött, és akkor ér véget, mikor Isten megítéli és elpusztítja a bűnt és a bűnösöket.

Pál és Timótheus, az evangélium szolgáiként sokat küzdöttek a tévtanítókkal és a gyülekezetben felbukkanó belső problémákkal. Lelki harcaik voltak napról napra, miközben Krisztust hirdették. Ezért is bátorítja Pál lelki „fiacskáját”, hogy ennek a lelki hadviselésnek akkor, és azért van értelme, mert Istenben bízunk.

 A hívő ember Istene erős Úr, aki már Krisztusban győzött és hamarosan értünk jön, hogy elhozza országát, melynek központja az igazi „Béke városa”. Ott már nem lesz küzdelem, de az életnek mégis lesz értelme. Hogy mi? Ezen gondolkozzunk egy kicsit a mai napon.

vasárnap, április 03, 2011

Kell ott fenn egy ország...

„Nekünk pedig a mennyben van polgárjogunk, ahonnan az Úr Jézus Krisztust is várjuk üdvözítőül, aki az Ő dicsőséges testéhez hasonlóvá változtatja a mi gyarló testünket, azzal az erővel, amellyel maga alá vethet mindeneket.”
Pál levele a filippibeliekhez 3:20-21

Szívedben többre vágysz, és igen tudod, itt a Földön ez még nem minden. Valami van, kell lennie, nem állhat ennyiből az élet. Hatvan-hetven év, és vége. Hatvan-hetven év egy olyan helyen, ami nap mint nap ellene mond a szívedben élő törvénynek.

Békére vágysz, és sehol sem leled nyomát. Érzed, hogy léteznie kell ennek az érzésnek, állapotnak, de van, aki még névről sem ismeri. Igazság után kiáltasz, minden jog és életelv melletted áll, de mégis másképp végződik a történet. Szeretetéhség gyötör, de újra és újra csalódnod kell. Megtörten állsz egy koporsó felett, és kétségbeesetten kapaszkodsz abba, hogy ez még nem a vég. Nem lehet a vég, hiszen minden síron ott nő egy virág, a mesékben boldog túlvilág vár rád, és ott soha sincs vége.

Szívedben hordozod a Jónak az emlékét, egy töredéket, egy elmosódott álmot, bármilyen távolra is kerültél Édentől. Kell, hogy legyen ott fenn egy ország, ahol helyed van, és ahol végre otthonra találsz. Kell ott fenn egy ország, ahol minden vágy, amit a szívedben hordozol, beteljesül, és ember lehetsz igazán. Igen kell, hogy legyen fenn egy hely, ahol végre szemtől szemben állhatsz Istennel, és megláthatod a mindenség Alkotójának arcát.

Ma reggel vidd el magaddal a reményt, hogy létezik ez az ország. A mennyről szóló álmod igaz, és te is oda tartozol! Ott a helyed Istennél, mert Jézus Krisztus meghalt és feltámadt, hogy te örökké élj. Már nem kell sokáig várnod, eljön érted, és megnyitja előtted igazi otthonod kapuját.