péntek, december 16, 2011

A kedves szó


„A barátságos beszéd méznek folyása, édes a léleknek, üdülés a testnek.”

Példabeszédek 16:24.

Szeretnék ma egy igaz történetet megosztani Veled.

Egy napon a tanárnő azt kérte az osztálytól, hogy minden osztálytársuk nevét írják föl egy lapra úgy, hogy a nevek mellett maradjon egy kis üres hely. Gondolják meg, mi a legjobb, amit mondani tudnak a társaikról, és azt írják a nevek mellé. Egy teljes órába telt, mire mindenki elkészült és mielőtt elhagyták az osztálytermet, a lapot átadták a tanárnőnek.

Hétvégén a tanárnő minden diák nevét fölírta egy papírlapra és mellé a kedves megjegyzéseket, amelyeket a tanulótársak írtak róla.
Hétfőn minden tanuló megkapta a listáját. Kis idő múlva mindegyik nevetett.

„Tényleg?" – hallatszott a suttogás… „Nem is tudtam, hogy én valakinek is jelentek valamit!" – és „Nem tudtam, hogy a többiek ennyire kedvelnek" – szóltak a megjegyzések.
Ezután senki nem emlegette többé a listát.
Néhány évvel később az egyik fiú elesett Vietnamban, és a tanárnő elment a tanítványa temetésére. A templomot megtöltötte a sok barát. Egyik a másik után – akik szerették vagy ismerték a fiatalembert – odamentek a koporsóhoz, és lerótták kegyeletüket. A tanárnő a sor végén lépett oda és elcsendesedett a koporsó mellett. Ahogyan ott állt, az egyik
koporsóvivő katona megszólította: „Ugye Ön Márk matematika tanárnője volt?" Ő igent bólintott. Erre a fiú azt mondta: „Márk nagyon gyakran beszélt Önről."
A temetés után összegyűltek Márk régi osztálytársai. Márk szülei is ott voltak és szemmel láthatóan alig várták, hogy beszélhessenek a tanárnővel.
„Valamit szeretnénk mutatni" – mondta az apa és előhúzott egy pénztárcát a zsebéből.

„Ezt találták, amikor a fiunk elesett. Úgy gondoltuk, Ön meg fogja ismerni." A pénztárcából előhúzott egy erősen gyűrött lapot, amelyet összeragasztottak, sokszor össze- és széthajtottak már.
A tanárnő – anélkül, hogy odanézett volna – tudta, hogy ez egyike azoknak a lapoknak, amelyeken a kedves tulajdonságok álltak, amelyeket az osztálytársak írtak Márkról.
„Nagyon szeretnénk Önnek megköszönni, hogy ezt a feladatot adta az
osztálynak" – mondta Márk anyja. „Amint látja, Márk nagyon megbecsülte."
A többi tanítvány is a tanárnő köré gyűlt. Károly elmosolyodott és azt mondta: „Nekem is megvan még a listám. Az íróasztalom felső fiókjában őrzöm."
György felesége pedig így szólt: „Gyuri megkért, hogy a listát ragasszam be az esküvői albumba." „Az enyém is megvan még" – mondta Mária. „A naplómban tartom". Ekkor Viki, a zsebnaptárát vette elő, és megmutatta a használattól megkopott és foszladozó listát a többieknek. „Mindig magamnál hordom" – mondta Viki, és hozzátette: „Meg vagyok győződve, hogy mindnyájan megőriztük azt a listát."

Embertársainkkal való együttélésünkben gyakran elfeledkezünk arról, hogy

minden élet véget ér egy napon és senki sem tudja, mikor jön el ez a nap. Ezért kellene megmondanunk azoknak, akiket szeretünk, és akikért aggódunk, hogy fontosak a számunkra. Addig kell ezt megmondani, amíg nem késő.

A barátságos szó a mézhez hasonlítható. Tégy ma valami kedves, barátságos, szép és őszinte gesztust valakinek! Mézet csepegtetsz életébe! Próbáld meg!

Nincsenek megjegyzések: