péntek, december 09, 2011

Az Úr Szolgája


„Nézzétek, a szolgám, akit támogatok, a választottam, akiben kedvem telik. Kiárasztom rá lelkemet, hogy igazságot vigyen a nemzeteknek. Nem kiált majd, s nem emeli föl a hangját, szava se hallatszik az utcákon. A megtört nádszálat nem töri össze, a pislákoló mécsbelet nem oltja ki. Hűségesen elviszi az igazságot, nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.”

Ézsaiás 42:1-4.

700 évvel a fenti prófécia elhangzása után egy fáradt vándor – 12 tanítványával rótta Júdea és Galilea poros utcáit. Ki hitte volna akkor, hogy róla szól ez a prófécia? Még hogy Ő lenne Isten választottja? Akiben kedve telik? Ő lenne az, Aki igazságot visz a nemzeteknek? Nem! Ez lehetetlen!

Pedig igaz drága Barátom! Ő a mi Jézusunk, Messiásunk, Urunk, Krisztusunk, Megváltónk! Ő az, Aki lehajolt a betegekhez és felemelte őket, Ő az, Aki együtt érzett az éhes tömeggel és megvendégelte őket. Igen! Ő az, aki megnyitotta Lázár sírját, megfogta az özvegyasszony fiának kezét a koporsóban és életre keltette. Igen, Ő az, akinek ruháját érintette gyógyíthatatlan beteg barátnőd, aki már 12 éve minden vagyonát orvosokra költötte, mégis menthetetlennek nyilvánították. A megtört nádszálat – nem törte tovább. Sem a samáriai kútnál, sem a porba írt szavakkor. A pislogó hitet lehívta a fáról – gyere hamar, mert ma szeretnék a te házadban vacsorázni.

Hát igen – sóhajtasz. Valóban így volt 2000 évvel ezelőtt! De ma? Látja valaki, hogy éhezem, hogy már hónapok óta nem bírok elhelyezkedni? Hogy gyógyíthatatlan beteg vagyok? Hogy a gyermekem, az édesanyám, a húgom...? Hogy az adósságom, a jelzáloghitelem…?

IGEN! Ő ott van melletted! Veled sír, és veled örül! Gyakran megfogja kezed – csak már annyira magad alatt vagy, hogy nem is érzed!

Mit gondolsz – megrövidült mára Isten keze? Szerinted ma már nem törődik a megtört nádszálakkal, a pislogó kis gyertyákkal? Nem! Nem! Ő ma is szeretne magához ölelni és egy igazi belső békét adni. Engedd el magad! Érintsd meg ruhája szélét, vagy hívd meg otthonodba, és beszélgess el Vele!

(Ma az MR1 Kossuth Rádióban Adventista félóra lesz!)

Nincsenek megjegyzések: