Jézus nem változik

"Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz."

Zsidókhoz írt levél 13:8

Mindenki ezen a Földön a kiszámíthatóságot kedveli. A pszichológusok azt állítják, hogy egy esemény elviselhetőbbnek tűnik, ha bejósolható, azaz nagyjából látjuk előre, még akkor is, ha kellemetlen vagy egyenesen fájdalmas dologról van szó.

Jézus teremtett bennünket. A kiszámíthatóság igényét Ő teremtette belénk. Jézus tudja, hogy az ember nem tud az állandó bizonytalanságban élni, ezért szüksége van olyan Lényre a feje fölött, aki kiszámíthatóan cselekszik, nem váratlanul és folyamatosan bízhat benne, hogy nem fog sohasem megváltozni. A teremtett embernek szüksége van egy hatalmas, mindenható, megbízható Istenre, Aki szerető szívű, türelmes és ezek a tulajdonságok tartósan és megváltoztathatatlanul jellemzőek Rá.

A Szentháromság elkészítette a megváltási tervet. Utána megteremtették a Földön az életet, benne az embert. Az ember elbukott, mert rövidtávon szerette volna megkapni azt, amit Isten nekiajándékozott volna. Utána elkezdődött egy négyezer éves történelem, ami azoknak az embereknek a bűnnel terhelt élete, akiknek a vérvonalából kell majd a Megváltónak megszületnie. Alig akad egy-két ember, akinek ne lenne bűne feljegyezve a Bibliában - és érdekes módon pont a hűségükről ismert szereplők nem szerepelnek Jézus elődei között. Mintha Isten kiválogatta volna azokat, akiknek a leginkább szükségük van a bűneikből való Szabadítóra. A Megváltó földi élete, halála és feltámadása után a teremtett világ sóvárogva várja azt az időt, amikor Jézus átveszi az uralmat a Földön, hogy végre elindulhasson az az élet, amit Isten eredetileg szánt az embernek.

Jézus ma is azokat keresi leginkább, akik szenvednek a bűnterhek miatt. Aki megteremtette a világot és eljött emberként erre az átkozott bolygóra, hogy nekünk ne kelljen reménytelenségben élni az életünket, soha nem fog megváltozni. Mindig arra vágyik, hogy megismerjük az igazi arcát, és ha megismertük, soha ne felejtsük el, mert másik arca sohasem lesz.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

A tökfőzelék és a szeretet