kedd, október 18, 2011

Titok nélkül

„Hova menjek lelked elől?
Orcád elől hova fussak?
Ha a mennybe szállnék, ott vagy,
ha a holtak hazájában feküdnék le,
te ott is ott vagy.
Ha a hajnal szárnyaira kelnék,
és a tenger túlsó végén laknék,
kezed ott is elérne,
jobbod megragadna engem.”
Zsolt 139:7-10


Vajon hogy hatnak rám ezek a sorok? Milyen érzéseket váltanak ki belőlem?
Lehet, hogy félelem fog el, mert Isten mindent lát, számon kér, büntet. Menekülnék, elbújnék előle, ahogy annak idején Jónás?

Amikor a gyermekeim egészen kicsik voltak, szinte állandó jelenlétemet kívánták. Nem is kellett folyamatosan foglalkozni velük, a tudat, hogy ott vagyok a közelben, megnyugtatta őket. Ám tudtam, ahogy nőnek, önállósodnak egyre kevésbé igénylik a szülő jelenlétét, egyre szívesebben vannak a saját korosztályukkal, ezért amíg kisebbek voltak, minden lehetőséget kihasználtam, hogy közös élményeket gyűjtsünk.
Aztán teltek az évek, és nekik mégsem lett ciki anya jelenléte, ellentétben barátaikkal, akik már élvezték, ha kikerülhettek a szülői figyelem alól. Talán a gyerekeimnek azért nem volt zavaró a jelenlétem, mert nem volt titkolni valójuk, fel merték vállalni önmagukat.

Legyünk olyanok, mint egy kisgyermek. Legyen bizalmunk Isten felé épp ilyen őszinte. Ne akarjunk bujkálni, titkolózni előtte (úgyis hiábavaló, hisz mindent lát J ). De ne is féljünk a büntetésétől! Higgyük el, hogy legalább annyira szeret minket, ahogy egy jó szülő szereti gyermekét. Amikor el akarnánk titkolni valamit előle, épp akkor van a legnagyobb szükségünk arra, hogy megosszuk azt Vele.

Ha ilyen gyermeki bizalommal leszünk iránta, akkor a fenti igék nem félelmet, hanem biztonságot keltenek majd bennünk. Jó átélni azt, hogy bármilyen magasságba, vagy mélységbe kerüljünk, Isten óvó, szerető keze elér és átölel. Ne lökjük el ezt a kezet magunktól, ne akarjunk kibújni öleléséből!

A zsoltárt írója, Dávid bátorításnak szánta, hiszen így fejezi be: „Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat! Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”
A zsoltáros bátran lép Isten elé, hogy ismerje meg, ne csak a tetteit, a szavait, de még a gondolatait is! Miért? Mert Ő az, aki észreveszi, ha a magunk ásta gödörbe csúszunk, és Ő az, aki kiemel belőle. Ő az, aki nem zuhanásban végződő, viharos repülést, hanem tartós szárnyalást kínál.
Merjük hát mi is megmutatni gondolatainkat, és tapasztaljuk meg a legjobb szülő gondoskodását!

Csatári Anikó

Nincsenek megjegyzések: