szerda, szeptember 28, 2011

A szivárvány jele

„És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben. És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.”
(Mózes első könyve 9. fejezet, 14-15. vers)


Az özönvíz az emberiség történelmének egyik legdrámaibb pillanata volt. Egyes számítások szerint akkortájt körülbelül másfél-két milliárd ember élt a földön és közülük csupán nyolc lélek menekült meg.

Az összes emberi törekvés, az épületek, az akkori gépezetek mind a víz martalékaivá váltak. Hegyek emelkedtek, völgyek keletkeztek, az addig egységes szárazföld részekre szakadt, gázok törtek elő, minden elpusztult.

Noé és családja, mikor kijöttek a bárkából, oltárt építettek. Isten kegyelméből egy második esélyt kapott a bűnbe merült világ. Ígéretet tett és szövetséget kötött velük, hogy többé nem lesz vízözön.

Ennek a szövetségnek a jele a szivárvány, melyre majd minden ember ma is rácsodálkozik és ámulattal szemlél. De kinek jut ma eszébe ez a szövetség és a benne rejlő tanítás?

Oly sokan természetesnek veszik, hogy felébrednek, hogy tudnak járni, hogy van mit enniük, elvégzik a munkájukat, szórakoznak, míg történelem lesz ez a nap.

Bizony, Jézus jövendölésének teljesedését láthatjuk abban, hogy a társadalom olyanná lett, mint Noé napjaiban, „és nem vesznek vala észre semmit.” (Máté 24:37-39)

Pedig Isten nemsoká meg fogja tisztítani földünket. De ahogy ígérte nem víz fogja eltörölni a bűnt és a hozzá ragaszkodókat, hanem tűz.

Ezért Isten szövetségének jelét látva vizsgáljuk meg magunkat, hogy készen állunk-e a mennyei bárkába való belépéssel? S tegyük fel magunknak a kérdést:

„Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?” (Luk. 18,8)

Talál-e hitet az én hajlékomban? Talál-e szeretetet az én szívemben?