szombat, szeptember 24, 2011

Rúth emlékére

„Apróra elbeszélték nekem mindazt, amit anyósoddal tettél férjed halála után: hogyan hagytad el apádat, anyádat, szülőföldedet, és hogyan jöttél el egy olyan nép közé, amelyet azelőtt nem is ismertél. Fizessen meg tetteidért az Úr, legyen bőséges jutalmad az Úrtól, Izráel Istenétől, akinek a szárnyai alá jöttél oltalmat keresni.
Rúth könyve 2,11-12

Sokáig érezted, hogy nincs szebb a gyermekkor emlékeinél, nincs melegebb otthon a szülői háznál. Azt gondoltad, hogy a legfontosabb szeretet az, ami összeköt szüleiddel, édesanyáddal, édesapáddal. Amit mondtak, az maga volt a szentírás, gondolataik, amit megosztottak, volt a bölcsesség első magva szívedben. Hitük a te hited volt, álmaik a te álmaid, de sorsod világra jöttödtől kezdve megpecsételődött. Ahogy anyád testétől elszakadtál, úgy szakadtál el később szüleidtől, hogy önálló ember légy. Megismerted őt és megszeretted, mert különleges volt, mert más volt, mint a többiek. Aztán lassan ő lett számodra az egyetlen. Nem volt könnyű őt választanod. Hiába voltak szülei a legkedvesebb emberek, akiket csak ismertél, hiába szerettek, mint saját lányukat. Különböző hitük mégis maga volt a tiszteletlenség a családoddal szemben. A szeretet kötelékéből az egyik aztán elszakadt, mert az új lett az erősebb. Hitük tisztasága olyan erővel hatott rád, hogy semmi nyomorúság nem tántoríthatott el mellőlük. Meghalt az apósod és második anyukád szemében a fény halványabb lett, meghalt a sógorod és alkony köszöntött életetekbe. Aztán meghalt a férjed és mind úgy éreztétek, soha többé nem kel fel a nap. Te nem hallgattál a károgókra, kik az istenek büntetéséről beszéltek, de a gyönyörű szülőföld kietlenné lett a számodra. Idegenné lett az ismerős ház, a kert, a világ és benne idegenné lettek az emberek. Az utolsó próba volt a legnehezebb, mert anyósod is, kit úgy szerettél, elküldött magától. „Én haza megyek, de te ne gyere velem!” – mondta. „Te is menj haza! Várnak a szüleid. Várnak a régi barátaid, a testvéreid mind. Miért lennék én fontosabb neked?” Akkor elgondolkodtál, és megértetted: nem ő az, aki igazán fontos. És nem is az, hogy már csak ő az egyetlen, aki volt kedvesedre emlékeztet, mert a tegnapi emlékekből – bármily szépek legyenek is – nem lehet ma élni. Megértetted, hogy nem csupán hozzá kötődsz, hanem Ahhoz, Akihez ő is kötődik. Az Egyetlenhez, Aki vigaszt adhat, Aki most is jobbra fordíthat mindent, Akit egyedül érdemes követni, nem másokért, nem a szeretteidért, hanem egyedül önmagadért.

Akit úgy hívnak: Isten.