kedd, augusztus 02, 2011

Kié a szíved?



„Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.” Lk.12,34.




Néhány hete egy pantomim darabot adtunk elő egy ifi táborban. Az „összetört szív” volt a címe. A történet szerint egy vagány srác kéri az ártatlan, romantikus lány szívét, aki bár többször visszautasítja, egyszer mégis odaadja. A fiú hatalmas kacajjal átveszi, játszik vele, dobálja, majd összetöri. A lány teljesen összezuhan, amikor megszólal a mennyei hang: „Add nekem a szívedet!” „De hát törött, mit kezdenél vele?!” „Add nekem a szívedet!”- szól ismét Isten. Majd többszöri unszolásra mikor ez megtörténik, az Úr visszaadja azt épen! Ezek után ismét jön a magabiztos hódító, de a lány már Istennek adta szívét, és ezt ajánlja a srácnak is. Így mind a ketten leborulva áldják az Urat!

Dermedt csönd, könnyek, majd „még egyszer” felkiáltás a táborban! Azon gondolkoztam, hogy miért indította meg ennyire ezeket a fiatalokat ez a jelenet?! A válasz egyértelmű! Bizonyára mindannyian átéltünk már hasonló dolgot az életünkben. Valaki összetörte a szívünket, és úgy éreztük, hogy nem bírjuk ki! Bíztunk benne, és most megcsalt, becsapott! Ezekben a kudarccal teljes pillanatokban Jézus hozzánk is szólt: „Add nekem a szívedet!” Nem számít, hogy összetört, nem számít, hogy kihasználtak és eldobtak! Csak engedj az Úrnak, és Ő megjavítja összetört szívedet!

Kié a szíved? Ez a nagy kérdés! Találtam egy ideillő idézetet a kedvenc írónőmtől.

„Kié a szívünk? Kivel foglalkoznak gondolataink? Kiről és miről beszélünk legszívesebben? Kié leghőbb érzelmünk és legjobb erőnk? Ha Krisztuséi vagyunk, gondolataink feléje irányulnak. Övé legédesebb érzelmünk. Akkor mindenünket - amik vagyunk és amivel bírunk - neki szenteljük. Kívánunk hozzá hasonlítani, óhajtjuk Lelkének leheletét; vágyunk akaratát teljesíteni és neki tetsző életet élni. „ (Jézushoz vezető út)

Ahol van ami kincsünk, ott van ami szívünk is! Ha valakit nagyon szeretünk, gondolataink mindig Vele foglalkoznak. Szeretnénk a közelében lenni, s ha nem vagyunk vele, mélységesen érezzük a hiányát. Még a lépéseit is megismerjük, és alig várjuk már, hogy együtt lehessünk!

Ha Jézusé a szíved, Iránta is így érzel! Nem azt kérdezed, hogy „még ezt is meg kell tennem?!” hanem azt, hogy „csak ennyit kérsz, Istenem?!”

„Add nekem a szívedet!” , de ne csak ma, hanem mindenkor!


Kormos Tivadar

1 megjegyzés:

Gyürüs Panni írta...

Hát ez nagyon megható volt! Köszönöm neked Panni