csütörtök, december 27, 2012

Félelem nélkül

"A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet; mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél, nem lett tökéletessé a szeretetben."
János első levele 4:18
Muraközy Gyula: Az erő
- Ugye, édesapám, amikor a sziklát
véres zivatarban villámok hasítják,
viharok rárontnak, habok ráomolnak,
s magas szikla volt ma, s kőszirt marad holnap;
ha a századok nem tudták porrá tenni,
sziklánál erősebb nincsen is tán semmi?
- Nem, fiam. Ott nem lelsz sem érzést, sem eszmét,
csak makacs a szikla. Az erő nem ez még.
- Akkor, édesapám, az a hősi ember,
aki egymaga vív gyilkoló sereggel,
s küzd, ha hősi teste csupa vér, merő seb,
ugye, a világon az a legerősebb?
- Nem fiam. Nézd a föld valamennyi hősét,
mind csak bátor ember. Ez nem az erő még.
- Hát a zsarnok, apám, ki népeket tör le,
s előtte mindenki csak térdelő törpe,
és amerre halad, hervadás a lábnyom,
ő a legerősebb ezen a világon?
- Fiam. Bár ha a föld mind neki teremne,
a zsarnok hatalmas, nincsen erő benne.
- Édesapám! Akkor nincs is erős ember?
- Kedves kicsi fiam! Egy bús, őszi reggel
- kicsiny gyermek voltál, sápadt, apró, gyenge -
az édesanyádat temettük el csendben.
Szép, sápadt arcával, fekete szemével
betegágyad mellett lelte minden éjjel.
Kétes hajnalórán lázas álmod leste,
fáradt volt szegénynek a gyönge, kicsi teste.
Téged sötét árnyak hallgatózva vártak,
ám ő elébe állt a rideg halálnak.
Virrasztva, ápolva, ringatva becézett,
s halovány arcodra visszatért az élet.
Őszi napsugárnál már te ránevettél,
betegséget, könnyet, fájdalmat feledtél.
S őszes sötét felhő könnyét, hogy kisírta,
szegény édesanyád leroskadt a sírba.
Nem volt erős szikla,
nem is termett harcra.
Hervadó virág volt szelíd, sápadt arca.
Magahunyó napfény,
kettétörött nádszál,
s mégsem volt nagyobb hős az édesanyádnál.
Tudod már fiam, hogy az erős ki lehet?
- Tudom, édesapám: aki nagyon szeret.