Ma is segíts valakinek!



„Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.” Máté evangéliuma 24,44


Régebben távol laktunk a gyülekezettől. Szombat reggel időben felkeltünk, megreggeliztünk és autóval vagy busszal jóval a kezdés előtt mindig odaértünk az istentiszteletre.
Nem olyan régen a gyülekezet mellé költöztünk. Három perc alatt kényelmesen át tudunk sétálni. Azt figyeltem meg, hogy mióta ilyen közel lakunk, sokszor éppen, hogy a kezdésre odaérünk.

Miért történik ez így?
Korábban beszámítottuk, hogy esetleg nagy lesz a forgalom, nem indul az autónk és egyéb problémák is közbe jöhetnek. Most az utolsó pillanatig halogatjuk az indulás idejét, mert tudjuk, hogy a rövid úton nem lesz semmi akadály.

Jézus Krisztus nemsokára eljön, hogy magához vegyen bennünket. Isten bölcsessége, hogy nem tudhatjuk ennek a találkozásnak a pontos idejét. Sokan úgy gondolják, közel vannak Jézushoz és átsétálhatnak az Ő országába. Mások nagyon távol érzik magukat, de mindent megtesznek, hogy ott lehessenek ezen a találkozón.

A gyülekezetbe való induláshoz a kezdés előtt készülni kell, Jézus eljövetelére készen kell lenni! „Azért legyetek készen ti is” szól ezen a kedd reggelen az ige, „mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek fia” .

Mit jelent készen lenni az Ő eljövetelére?
Nem az számít, hány éves hívő vagyok, nem is az, hogy mennyire ismerem a Bibliámat, hanem akkor vagyok készen, ha végzem azt a munkát, amit az Úr rám bízott. Szerető szívű, segítőkész ember vagyok a hétköznapokban.

Ne halogasd ezt tenni, keresd ma is azokat az alkalmakat, amikor segíthetsz embertársaidnak!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Hívd meg a lelkészed egy sörre!

Világosság a sötétségben

Gyakorlati teológia