vasárnap, július 10, 2011

„Boldog-szomorú dal”

„Mert aki engem megtalál, az életet találja meg, és kegyelmet nyer az Úrtól.” 
Példabeszédek könyve 8:35


Keresed égen-földön, keresed akarattal, ésszel, erővel. Keresed a hangzatos helyeken, a tömegben, keresed az égbe törő hegycsúcsokon, a kopár sziklákon és a mély szakadékokban. Keresed, és észre sem veszed, hogy mindig ott volt előtted, melletted, csupán egy imányi karnyújtásnyira tőled. Aztán valami összetör, és ott fekszel egyedül, védelem nélkül a földön, és Valaki feléd nyújtja a kezét. Valaki, akire mindig is szükséged volt, csak nem tudtad, vagy nem merted bevallani. Isten lehajol hozzád, és szívedben lassan újra éled a remény, és most már tudod, mi a kegyelem. 

És élsz. Végre először, igazán, teljes szívből élsz. Élsz, mert tudod, ismered mi az Élet. Nem ez az 50-60-70, vagy kitudja hány év. Nem az, hogy hány karika van az autód elején, nem a 9-es utáni nullák száma a bankszámládon, nem a házad mérete, a diplomáid száma, a ranglétrán elfoglalt helyed. Az élet ennél sokkal többet rejt magán. 

Az élet nem a két dátum közötti évek száma, amit majd a fejfádra írnak egyszer. Az élet Isten, a veled való kapcsolat, és tényleg örökké tart. Most még küzdened kell, nem tudod, mit hoz a holnap, örömöt, vagy még nagyobb keserűséget, de szívedben béke van, mert megtaláltad Őt. Ha holnap nem nyitod föl a szemed, ha holnap számodra vége itt mindennek, tudod, hogy akkor sincs vége, mert van feltámadás, van kegyelem.