kedd, június 28, 2011

Világosság fiai


„Bár még sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az ÚR, dicsősége meglátszik rajtad.” Ézsaiás. 60,2



2011. június 15-én, szerdán a kora esti égen hosszú idő után ismét teljes holdfogyatkozást figyelhettünk meg. A föld árnyéka eltakarta a holdat és teljes volt a sötétség. A holdnak nincs önálló fénye a nap világítja meg.

Ézsaiás prófétán keresztül Isten azt mondja, hogy ezt a földet sötétség borítja be. Ha körülnézünk magunk körül, azt látjuk, hogy mindenhol megromlottak az emberi kapcsolatok, viszály, elégedetlenség és félelem van. Az emberek panaszkodnak, sírnak és egymást okolják a bajokért.

Vannak ebben a sötét világban olyan emberek, akik világítanak? Vannak olyanok akiket követni lehet? Vannak olyanok, akik nem sírnak-rínak, hanem örömmel, mosolyogva beszélnek a mindennapjaikról? Vannak olyanok, akik visszatükröznek valamit, Valakit.

IGEN, én ismerek ilyen embereket! Azt mondják rájuk, hogy Krisztus-követők, mert mások mint a nagy többség. Nekik feladatuk, céljuk van ebben az életben, Ők vidáman, de felelősségteljesen élnek. Ők várják vissza minden nap Urukat Jézus Krisztust, akivel szeretnének együtt lenni.

Ők a világosság fiai!

Világosság fiainak lenni azt jelenti, hogy tudják, hogy olyanok mint a hold, nincs önálló fényük, csak visszatükrözik Jézus fényét, aki maga a Világosság. Tudják, hogy ez egy feladat, egy ajándék, amit Jézustól kaptak és ezért hálával tartoznak neki.

Én szeretném elfogadni ezt az ajándékot! Nem elfelejtve, hogy az a fény, ami rajtam látszik, nem az enyém, hanem - ahogyan Ézsaiás írta - fölöttem ott ragyog az Úr.

Reményik Sándor így ír erről egy helyen:

„Azt mondják, hogy fényt hintek szerte-szét
- Én olyan sötétnek tudom magam. -

Azt mondják, köszöntésem: békesség.
- S be nyugtalan vagyok, be nyugtalan! -

Azt mondják, dalom ír és enyhülés,
És több, mint szépség: jócselekedet.

- Bennem dúl a magamra-ismerés,
S meaculpázva verem mellemet. -

Azt mondják, aki találkozik vélem,
Hogy tőlem ő kapott ajándékot.

- S én tehetetlen, sajgó kínnal érzem,
Hogy mindenkinek adósa vagyok. -

Ó, Barátaim, ha egy fénysugár
Lelketekig hullt, át a lelkemen:

Nem enyém az a fény, csak bennem jár.
Istennek köszönjétek, - ne nekem!”

Nincsenek megjegyzések: