szerda, június 22, 2011

Testvéri szeretet

„Az atyafiúi szeretetről pedig nem is szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;”
(Thesszalonikabeliekhez írt 1. levél 4. fejezet 9. vers)


Az első századok keresztény közössége híres volt összetartásáról. Közmondásossá vált egymás iránti megbecsülésük, melynek környezetük így adott hangot: ’Nézzétek, mennyire szeretik egymást!’

Az apostol megítélése szerint is szükségtelen hosszan ecsetelni azt, ami magától értetődő, és ami a pogány világ csodálatát is megragadta.

De mi a helyzet ma? Úgy vélem, mi, akik része vagyunk a közösségnek, időnként borúsabbnak látjuk önnön magunkat, mint ami a valóság. Tapasztalatom, hogy főleg azok panaszkodnak leginkább arról, hogy nincs szeretet a gyülekezeten belül, akik csak kapni szeretnének.

Néhány éve egy istentiszteleten néhány kérdést intéztem a hallgatósághoz, hogy mit jelent számukra a gyülekezet. Az alkalom után egy barátunk, aki még nem tagja a közösségnek, egy kis levelet adott át, mely válaszát tartalmazta.

Ezt a kis papírt mind mai napig őrzöm és íme néhány sor ebből a levélből:

„itt találtam olyat, amiről nem is tudtam eddig, hogy ennyire hiányzik.”

„amikor (a 6 nap alatt) elfáradtam idejövök megpihenni, új erőt kapok.”

„Ez a kis közösség hitet és energiát ad.”

„Köszönöm az Úrnak, hogy idevezérelt engem, a közösségnek pedig azt, hogy befogadtak engem.”

„Kérem, segítsen, hogy legalább egy részét tudjam viszonozni annak, amit tőlük kapok.”

Bizony a meglevő problémák ellenére, én is ilyennek szeretném tudni lelki családomat. Ezért imádkozom és megteszek mindent, hogy továbbadjam azt a szeretetet, amit naponta kapok Jézustól.

S ha te is így teszel, a világ előtt is nyilvánvalóvá lesz, hogy tanítványai
vagyunk.

"Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok." (Ján.13:35)