hétfő, június 27, 2011

Istennek kedves áldozat

„Nyisd meg ajkamat, Uram, és dicséretedet hirdeti szám. Hiszen a véresáldozatot nem kedveled, és ha égőáldozatot adnék is, nem vennéd szívesen. Isten előtt a töredelmes lélek a kedves áldozat. A töredelmes és megtört szívet nem veted meg, Istenem!

Zsoltárok könyve 51: 17-19


Abban az időben a papi szolgálat megkövetelte a hentes-mészáros szaktudását is, hiszen a napi- és a különböző áldozati állatok tömegének halálát követelték. Ha valaki bűnt követett el, vinnie kellett a bárányt a sátorhoz, ill. később a templomhoz, hogy annak feláldozása számára bűnbocsánatot hozzon. Emellett voltak különböző hálaáldozatok, felajánlások, ünnepi alkalmak, ahol állatok vére folyt.

Ez a rendszer rengeteg munkát adott a papoknak és segítőiknek (a lévitáknak), komoly anyagi áldozatot követelt a néptől. De mégis, kinek volt ez jó?
Nyilván az eleinte még nagy hatással lehetett az emberekre a halálnak, mint a bűn következményének drámai és személyes megtapasztalása. Később viszont mindez formasággá, rutinná vált. Sőt Jézus idejében már a templom számára jól jövedelmezett a pénzváltás és az áldozati állatok helyi árusítása.

A ceremóniális törvényt is Isten adta, méghozzá komoly céllal és mély tartalommal. De amikor valaki teljesítette a ceremóniák formális rendjét, és közben szíve gonoszsággal volt tele – gyakorlatilag megcsúfolta Istent és megvetette a bűnbocsánatát.

Ma is lehet Istenhez jönni minden „ceremóniát” betartva, lehet komoly áldozatokat hozni a „műért”, lehet nagy összegekkel támogatni az egyházat… Nem ezekkel van a baj. Szükség is van rájuk, de nem ez a lényeg.

Mi egy élő, személyes Istent imádunk, akinek nem arra van szüksége, amit amúgy is tőle kaptunk, hanem szívből jövő imádatunkra, alázatos lelkünkre, önmagunk felajánlására vágyik.

Dávid nagyon súlyos bűnöket követett el, mégis Isten embere lehetett, mert szívből megbánta ezeket az Úr előtt, és új életet kezdett. A mi életünk is tele van helyre hozni való dolgokkal. Mit adunk ma Istennek? Mivel jövünk hozzá?