szerda, június 15, 2011

Az Úr gondoskodása



„Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.”
(68. Zsoltár 20. vers)


Nemrég, esti sétám alkalmával egy különleges ’leckének’ voltam szemtanúja. Történetesen egy feketerigó oktatta már nagyobbacska fiókáját, hogyan szerezzen magának élelmet.

A kicsi torkaszakadtából rikácsolt, míg a papa után ugrándozott, az pedig időnként meg-megállva csőrével a földet kopogtatta. Mikor ki-kihúzott egy kukacot, a pici odaugrált, hogy elvegye, de az apamadár ekkor gyorsan lenyelte.

Először azt gondoltam: milyen gonoszság ilyet tenni! Inkább gondoskodni kéne a kicsinyéről!

Aztán be kellett látnom, a gondoskodás nem az élethosszig tartó etetgetésből, hanem a saját élelemszerzésre tanításból áll. S ha ezt nem tenné meg, valószínűleg már egyetlen feketerigó sem élne a világon.

Bizony, csak mi emberek vagyunk annyira elferdülve, hogy megengedjük magunknak az afféle gondolkodást, hogy gyermekeinket megkíméljük attól, hogy maguknak kelljen megdolgozni bármiért is.

Ez a gondolkodás jelenik meg Isten rólunk gondoskodását illetően is. Mert mit ért a legtöbb ember az Úr gondoskodása alatt? Az égből leereszkedő ’terülj, terülj asztalkám’-ot.

S ha nem jön az égből semmi, akkor, mi is, mint kis rigók, rikácsolunk, hogy miért, miért, miért?

Mi a megoldás?

A feketerigó nem véletlenül kopogtatta a földet. Szerette volna, ha kicsinye elkezdi utánozni és megtapasztalja, mennyi élelmet rejt a talaj.

Jézus eljött világunkba és arra ösztönöz, menjünk hozzá „tanuljátok meg tőlem” (Máté 11:28), „Kövess engem” (Máté 9:9).

Utánozzuk Őt! Másoljuk le mozdulatait, „az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is” (Fil.2:5).

És így fogjuk megtapasztalni; mily sok áldást áraszt ránk nap, mint nap az Örökkévaló!