szerda, április 13, 2011

Tégy megfontolttá!


„Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!” (141. Zsoltár 3. vers)

A Talmud beszél egy királyról, aki egy nap azzal a kéréssel fordult az egyik udvari bolondjához, hozza el számára azt a dolgot, ami a legjobb, a legértékesebb a világon, majd a másik udvari bolondjához fordult és kérte, hogy ő pedig a világ legrosszabb dolgát hozza el neki.

Kis idő múlva visszajöttek a bolondok. Az első, aki a világ legjobb dolgát hozta; tarisznyájából előhúzott egy nyelvet. Ekkor a másik mosolyogva húzta elő saját tarisznyájából a ’világ legrosszabb dolgát’, hiszen ő is egy nyelvet hozott.

Hát igen, Jakab apostol is beszél arról, hogy az életben sokszor a legkisebb dolgoknak van a legnagyobb szerepe; a lovak zablája; a hajó lapátja; egy égő gyufa az erdőben… kicsiny dolgok ugyan, mégis ezek irányítják, amazok útját.

S nyelvünk is ilyen, mert „Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek: Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!” (Jak.3:9-10)

De hogyan lehetne megszelídíteni a nyelvet? Ragasszuk be a szánkat? Soha ne szóljunk semmit? Tegyünk némasági fogadalmat?

Nem, hanem lássuk meg a nyelvet is irányítja valami, egy még a nyelvnél is kisebb dolog; a gondolat. Ó, az semmi, egy röpke gondolat…

De ezek a röpke gondolatok összekombinálódnak, megerősödnek, véleménnyé formálódnak, aztán alkalmas, és alkalmatlan időben kinyitják szánkat és nyelvünket mozgatva kibuggyannak belőlünk.

Nem véletlenül mondja Pál: „változzatok el a ti elméteknek megújulása által” (Róm.12:2).

Isten nem csupán azért teremtett nyelvet és szájat, hogy a táplálékot a szervezetünkbe juttathassuk, hanem, hogy ezek visszatükrözzék gondolatainkat.

Így, minél többet tanulunk Jézustól, annál többször megnyílik szánk, megköszönve, átformáló szeretetét.

Erről a szeretetről tegyünk ma mindannyian bizonyságot!